Offshore cégek ellopásával vádolják a Sólyom-vezért

Vágólapra másolva!
Hamis papírokkal vett a nevére magyar tulajdonú offshore cégeket Welsz Tamás, a Sólyom Airways vezetője – írja az Index a panamai hatóságok vádiratára hivatkozva. Welsz így szerezte meg magának az érintett panamai társaságok magyarországi cégeinek vagyontárgyait. Miközben Panamában már vádat emeltek ellene, Magyarországon lassan halad a nyomozás az ügyben.
Vágólapra másolva!

Tom Wallace néven nyúlt le offshore cégeket a panamai vádirat szerint Welsz Tamás üzletember – írja az Index. Welsz a Charity March Kft. ügyvezetőjeként és a finanszírozási gondok miatt eddig elindulni képtelen Sólyom Airways megmentőjeként vált ismertté.

A férfi két társával – egyik az élettársa - magyarok érdekeltségében lévő panamai cégekre utazott. A panamai hatóságok tájékoztatására hivatkozó Index szerint 2012-ben két ilyen cég részvényeit és okiratait hamisították meg, átírva őket a saját nevükre. Ezt a tulajdonosok – akik ismerték is Welszt és társait – visszaírták saját nevükre, de a férfi hamis papírokkal újra a maga nevére vette a cégeket.

Az eredeti tulajdonosok ekkor tettek ellene feljelentést a helyi rendőröknél. Csakhogy Welsz ellenfeljelentést tett, azt állítva, a cégeket nem ő lopta, hanem éppen a valódi tulajdonosok lopták el tőle. A hatóságok azonban Welszt és barátnőjét gyanúsították meg, mert az eredeti tulajok megfelelő dokumentumokkal igazolták valós tulajdonjogukat. Welszéket kihallgatták, és megtiltották, hogy elhagyják az országot, de ők ennek ellenére Magyarországra utaztak.

Ekkor elfogatóparancsot adtak ki ellenük, majd az Interpollal kezdték őket köröztetni közokirat-hamisítás és csalás miatt.

És mire kellettek Welsznek a cégek? Az Index szerint a cégek tulajdonában lévő magyarországi társaságok vagyontárgyainak megszerzése motiválta: százmilliós értékben jutott többek között autókhoz és ingatlanokhoz, és ezeket a nevére is íratta.

Welsz ellen Magyarországon is feljelentést tettek az általa megkárosítottak, de míg Panamában tavaly év végén vádat is emeltek ellene, addig itthon a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya még mindig nem jutott előre a nyomozásban – olvasható az Indexen.