Bölcsődék és fürdők számíthatnak ÁNTSZ-ellenőrzésre

Vágólapra másolva!
Kiemelten vizsgálják az étrendkiegészítőket és a magánnőgyógyászatokat is.
Vágólapra másolva!

Az étrend-kiegészítőket, a bölcsődéket és a fürdőhelyeket ellenőrzi kiemelten az idén az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH), és továbbra is napirenden lesz a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásainak betartása.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) azokat a területeket vizsgálja kiemelten, amelyeken a hivatalhoz érkezett jelzések alapján problémák voltak az elmúlt időszakban. Az országos ellenőrzési terv részeként azokra a tevékenységekre is figyelnek majd, ahol a jogszabályok változása miatt új rendelkezéseknek kell megfelelni.

Az egészségügyi hatóság már tavaly is kiemelt figyelemmel kísérte az étrend-kiegészítőket, és az idén is országos ellenőrzést indít. Vizsgálják a készítmények jelölését, egyes - szúrópróbaszerűen kiválasztott - potenciafokozókat pedig laboratóriumi vizsgálatnak is alávetnek, többek között azt nézik meg, hogy tartalmaznak-e tiltott összetevőt.

A kormányhivatalok népegészségügyi intézeteinek munkatársai március 1. és november 30. között hétszáz bölcsődét keresnek fel. Országosan egységes szempontrendszer alapján vizsgálják majd az intézményekben a közegészségügyi körülményeket - közölte az ÁNTSZ.

Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a természetes fürdőhelyeket, fürdővizeket is vizsgálják az idén. Az üzemeltetni kívánt fürdőhelyeken ellenőrzéseket tartanak, és az ütemezett laboratóriumi vízminőségi vizsgálatok elvégzését, a jelentési kötelezettség teljesítését is figyelemmel kíséri az egészségügyi hatóság.

A fekvő- és járóbeteg-ellátók közül - több más terület mellett - kiemelt figyelmet kapnak a magánnőgyógyászatok. Különösen a tevékenységhez kapcsolódó szakdolgozó feladatok ellátását, valamint a szűrővizsgálatokon levett vizsgálati anyagok továbbításával összefüggő egyes részterületeket tekintik át.

Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint a tiszti főorvosi hivatal részt vesz a 2014-re tervezett kormányhivatali átfogó és célellenőrzésekben is, az oltóanyag-gazdálkodás, a kórházhigiénés tevékenység, a közegészségügyi szakmai feladatellátás és az alapellátással összefüggő engedélyezési tevékenység ellenőrzése lesznek a kiemelt területek.