Két és fél év börtönre ítélték a szegedi verekedőt

2014.01.10. 09:42

H. Csongor egy szegedi villamoson megvert egy utast, aki szólni mert neki, hogy ne dohányozzon. Az ítélet nem jogerős.

A Szegedi Járásbíróság csütörtökön első fokon nem jogerősen két év hat hónap börtönbüntetésre ítélet H. Csongort, aki tavaly december elején szegeden egy villamoson véresre vert egy utast. A bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértésért és garázdaságért ítélték el, három évre a közügyektől is eltiltották. A vele utazó barátja - különös visszaesőként - öt év felfüggesztett börtönt kapott.

Ahogy azt az Origo is megírta korábban, tavaly december 6-án este nyolc óra körül két férfi - H. Csongor és barátja - szállt fel Szegeden a 2-es villamosra. H. Csongor rágyújtott, és az utasok felé fújta a füstöt. Egy 28 éves férfi, Dávid, szólt neki, hogy hagyja abba, és elvette a cigarettáját, és földre dobva eltaposta. H. Csongor erre a megrugdosta, majd ököllel verte a földre került férfi, a segítségére siető nőt pedig ellökte, és tovább verte Dávidot. Barátja is megpróbálta elhúzni a verekedőt, de nem sikerült neki. Végül a következő megállónál leszálltak, és megrugdosták a villamost.

Az ügyészség súlyosbításért, a védelem pedig enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. H. Csongor korábban többször volt már büntetve, ezért a bíróság korábban elrendelte előzetes letartóztatását, amit most megszüntettek. Az ügyészség azt is kérte, hogy újra előzetesbe kerüljön.