Elárverezték az MDF-székházat

MDF székház
Vágólapra másolva!
December végén 70 millió forintért elárverezték az egykori MDF-székházat. A Szilágyi Erzsébet fasori ingatlan azért került végrehajtás alá, mert az MDF-jogutód Jólét és Szabadság Demokrata Közösség ellen végrehajtást kért egy médiaügynökség és például Bokros Lajos EP-képviselő is. Makay Zsolt pártelnök szerint azonban nem kell kiköltözniük, mert bíróságon támadták meg a végrehajtást, és vitatják a milliós tartozások jogosságát is.
Vágólapra másolva!

140 millió forintos kikiáltási áron hirdették még tavaly októberben az egykori MDF-székházat - derül ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara honlapján szereplő adatokból. A Szilágyi Erzsébet fasoron található ingatlan azért kellett elárverezni, mert az MDF jogutódjának számító Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) ellen az EPAMEDIA Hungary médiaügynökség végrehajtást kezdeményezett.

A végrehatói kamara honalpján lévő adatokból kiderül, hogy a JESZ nemcsak a médiaügynökségnek tartozik, több mint 45 millió forint a követelés, hanem 16 cég vagy magánszemély kért végrehajtást. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak például a dokumentum szerint 13 millió 365 699 forint a követelése. De a végrehjatást kérők között szerepel még például a Shell, a zalaegerszegi önkormányzat, a szekszárdi vagyonkezelő, illetve Médiaszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap is.

A legérdekesebb, hogy Bokros Lajos EP-képviselő is 4,7 millió forintot követel. Bokros 2009-ben az MDF listájáról jutott be az Európai Parlamentbe, az MDF 2010-es választási bukása után azonban megromlott a viszonya az MDF után létrejövő JESZ vezetőivel, akik többször a mandátuma visszaadására is felszólították őt. A végrehajtást kérők között van még a Magyar Fejlesztési Bank is, amely több mint 383 millió forintot követel. Ezt a pénzt a székházból biztosan nem kapja meg, mert a kamara honlapja szerint december 27-én mindössze 70 millió forintért kelt el az ingatlan.

70 millió forintért kelt el az geykori MDF-székház Fotó: Mudra László - Origo

"Nem kell kiköltöznünk, vitatjuk a végrehajtás jogszerűségét" - mondta az Origónak az ügyről Makay Zsolt, a JESZ elnöke. Hozzátette, hogy bíróságon támadták meg a döntést, mint ahogy pert indítottak több végrehajtást kérő cég ellen is, mert szerintük túl magas összegeket követelnek. Makay szerint sosem tagadta, hogy az MDF-es időkben milliós tartozásokat halmozott fel a párt, egyelőre azonban épp az aktuális perek miatt nem érdemes arról beszélni, pontosan mennyipénzt kell a pártnak kifizetnie az egyes cégeknek.

Makay azt is mondta, hogy a székház elárverezése "azért sem egyszerű", mert nemcsak a párt tartózkodik benne. Az elnök szerint hat lakás is található az épületben és a párt alapítványa is oda van bejelentve. Makay szerint ez az árverezés nem zavarja a párt felkészülését a választásokra. A JESZ is indulni fog tavasszal, 64 egyéni jelöltjük már megvan, és Makay szerint január végére mindehol megtalálják a megfelelő indulót.