Ágaskodhat még a miniszterelnöki ambícióm - interjú Gyurcsány Ferenccel

2014.01.15. 10:10

Megölték volna a DK-sok, ha nem szerepel a listán - ezzel indokolja Gyurcsány Ferenc, hogy miért nem vonult háttérbe az ellenzéki egyeztetések során. Elárulta, hogyan tört meg a jég közte, illetve Mesterházy Attila és Bajnai Gordon között az őszi beszólogatások után, és hogyan bukkant fel újra Fodor Gábor és Kuncze Gábor. A kampányban Mesterházyt támogatja ezerrel, de ha veszítenek, nem zárja ki, hogy ismét harcba száll a miniszterelnökségért.

Miért nem volt hajlandó hátrébb lépni, és elállni attól, hogy szerepeljen a közös listán? Bajnai Gordon elismerte, hogy az utolsó pillanatig ezen vitatkoztak.

Ez az első perctől kérdéses volt, hiszen az Együtt-PM identitásában mindig ott volt, hogy Gyurcsánnyal szemben állnak. De nekem mérlegelnem kellett, hogy a pártomban engem megölnek, ha visszakozom. Amikor a DK-ban felvetettem, hogy legalább tárgyalhassak erről, azt mondta a többség, hogy a fejemet veszik.

Ennyire nem hallgatnak önre a DK-sok, ha azt mondja, hogy most jobb megoldásnak tartja a saját visszalépését?

Még múlt héten is tettem erre egy utolsó kísérletet: külföldön voltam, és Skype-on tartottunk elnökségi ülést. Amikor felvetettem, hogy ne vessük el azt a forgatókönyvet, hogy én nem leszek a listán, nem túlzás, palotaforradalom kezdett kibontakozni. Egy támogatója se volt a dolognak, két alelnök pedig jelezte, hogy még azon a napon kilép a pártból. Szóval nálunk mindenki megkötötte magát a listás helyemmel kapcsolatban, én voltam a legnagyobb galamb ebben az egész történetben.

Azzal sem tudta meggyőzni a DK-s társait, hogy többször nyilvánosan megígérte, például tavaly október 23-án is, hogy visszalép, ha ez az összefogás akadálya?

Ez nem arról szólt, hogy ha egyvalakinek baja van velem, visszalépek, hanem arról, hogy ha a világnak baja van velem, nem leszek a listán. A helyzet úgy áll, hogy sok értelmiségi, baloldali hetilapok publicistái és az MSZP-sek is belátták: Gyurcsány nélkül nem megy. Csak egy szűk kisebbség nem vette tudomásul, hogy Gyurcsány és a DK egyenrangú szereplő ebben az összefogásban. Mára kiderült, hogy nem lehet antigyurcsányista populizmusra építeni a politikát ma a bal-, illetve liberális oldalon.

A DK-sok megöltek volna, ha hátrébb lépekFotó: Pályi Zsófia - Origo

Miért fontos önnek, hogy parlamenti képviselő legyen 2014-től is?

A politika nem a nagygyűlésről meg az interjúkról szól, hanem hogy törvényeket csinálunk arról, amit gondolunk a világról. Én egy szabad, nagyon európai, nyitott, polgári világot szeretnék, veszítene Magyarország, ha ez a gondolat nem lenne a parlamentben.

De nem tart attól, hogy az ön kormányzásának megítélése és a megosztó személyisége visszaveti a közös lista népszerűségét?

Minden karakteres politikus megosztó. Orbán vagy Obama nem megosztó? Csak a se hús, se hal politikus, az nem megosztó. A felméréseink szerint a kormányváltást akarók háromnegyede szerint szükség van a DK-ra ebben az összefogásban, így a közös listán.

A DK jól járt az osztozkodással? A közös listán az első harmincban 3 DK-s lehet, és összesen 13 egyéni körzetet kaptak, ráadásul kevés nyerhetőt.

Politikai értelemben mindegy, hogy a parlamentben hét, nyolc vagy tíz képviselőnk van. Az összefogásnak köszönhetően most esélyünk van egyéni körzeteket is nyerni, közepes szereplésnél is legalább négyet. Egyedül egyet sem nyertünk volna. Bár meggyőződésem, hogy a DK egyedül is bejutott volna a parlamentbe, a közös lista nagy erénye, hogy megszűnik a baloldali pártok között a nagy rivalizálás. Szóval jól jártunk.

Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök Szigetszentmiklóson indul DK-s színekben. Miért volt rá szükség?

Mindig is teljes körű összefogást javasoltam. Csütörtökön az első tárgyaláson jeleztem is Attilának és Gordonnak, hogy ebbe szerintem beletartozik rajtunk kívül Fodor Gábor, Kuncze Gábor, Bokros Lajos, sőt a szociáldemokraták is. Ebből hosszas vita után az lett, hogy Kunczét úgy vonjuk be, hogy egyéniben megkapja a DK a szigetszentmiklósi körzetet az MSZP-től, mi pedig Kunczét indítjuk ott. Ebbe Kuncze is belement. Fodornak ennél nagyobb igénye volt, vele Mesterházy Attila tárgyalt.

De ki találta ki, hogy Fodor Gábor is szerepeljen a listán?

Én igényeltem, Attila megoldotta, Gordon elfogadta. Ez volt a szereposztás.

Fodort én igényeltem, Attila megoldotta, Gordon elfogadtaFotó: Pályi Zsófia - Origo

Ősszel sok tüskét hagyott mostani szövetségeseiben, leginkább a tavaly október 23-ai beszédével. Ezekről a sérelmekről volt szó a tárgyalásokon?

Egy szó sem esett róla.

Pedig az elmúlt hónapokban kölcsönösen nyilvánosan üzengettek egymásnak. Ezek után hogy merült fel, hogy mégis szükség van önre az összefogásban?

Küldtem egy SMS-t Bajnainak, hogy beszélnünk kell.

Ön győzte meg Bajnait a teljes összefogásról?

Nem, de mivel sok hír jött december közepétől az Együtt felől, hogy kezd módosulni az álláspontjuk, szerettem volna beszélni Gordonnal erről. Végül egy hosszú telefonbeszélgetésben december végén világossá vált, hogy Gordon megpróbálja rávenni Attilát, hogy nyissanak. Ezután négyszemközt találkoztam Attilával, tisztáztuk a dolgokat a részletek nélkül, Attila ekkor már nyitott volt az összefogásra. Ezután Attila és Gordon találkozott négyszemközt, és eldőlt, hogy múlt hétfőn ezt a kérdést mindketten egy időben kinyitják. Én külföldön voltam, de jeleztem, hogy amint hívnak, azonnal megyek a tárgyalóasztalhoz. Így is történt.

Sem Mesterházy, sem Bajnai nem tett szemrehányást az őszi akciókért?

Nem. Köztünk korábban sem volt szó erről, mert október 23. után másfél hónapig egyáltalán nem beszéltünk egymással.

Ősszel arra célzott például, nem tiszták a szocialisták pénzügyei, Bajnait pedig langyos politikusnak nevezte. Miért volt szükség arra, hogy a mostani szövetségeseinek ennyire nekimenjen?

Amíg versenyeztünk, addig meg kellett magunkat különböztetni a másik két párttól. Ez néha konfliktussal jár. De túl vagyunk ezen.

Két alelnökével, Vadai Ágnessel és Molnár Csabával örül az összefogásnakFotó: Pályi Zsófia - Origo

A kampányban mennyire számíthatunk hasonlóan sarkos kijelentésekre öntől? Mennyire fog önről szólni a kampány?

A jobboldal nyilván mindent megtesz ezért. Én azonban egy nagyon erős, Mesterházy Attilát támogató kampányt fogok csinálni, és amellett fogok érvelni, hogy alkalmas miniszterelnöknek.

Korábban viszont a DK-sok nem Mesterházyt szerették volna közös miniszterelnök-jelöltnek. Mi változott?

Csak a saját nyilatkozataimat tudom idézni: ha van megállapodás, Mesterházyt és Bajnait is el tudom fogadni. Őszintén tudom képviselni ebben az adott politikai szituációban Mesterházy elsőségét.

A közös programról mennyi szó esett a tárgyalásokon? A DK-sok tervei között szerepel például a határon túliak szavazatának megvonása vagy a felsőoktatási tandíj bevezetése, amivel a szövetségesei nem értenek egyet. Ezekről mit fog mondani a kampányban?

El fogom mondani, mi a szövetség többségének álláspontja ezekről. A kormányban is a többség alakítja majd a programot. Nekem ez nem okoz gondot. Szerintem legitim dolog azt gondolni, hogy maradjon az állandó lakcím nélküli határon túliak szavazati joga, vagy azt, hogy például változzon meg a vatikáni szerződés. Ha a szövetségeseim többsége azt kéri, akkor én ezeket a kérdéseket nem vetem fel a kampányban, és saját kollégáimnak is azt mondom, hogy fekszik, nyugszik. Az elvi álláspontomat persze nem adom fel.

A rezsicsökkentésről például mi lesz a közös álláspont?

Az egy hülyeség.

Ön ezt mondja, az MSZP viszont a parlamentben megszavazta.

Teljesen mindegy. Április végén adott lesz egy ár, a kérdés az lesz, tovább lehet-e vinni a rezsicsökkentést. Erről kell megállapodnunk majd, ha kormányra kerülve alaposan megvizsgáltuk a helyzetet.

És mit mond majd akkor, ha a 2005-ös kettős állampolgársági népszavazásról vagy a 2006-os őszi eseményekről kérdezik? Erről teljesen mást gondol az MSZP mostani vezetése és az Együtt-PM, mint ön.

Nekünk nem azért kell küzdenünk, hogy egyetértsünk a múltban. Ez az összefogás nem a múltról, hanem a jövőről szól.

Nem tudom, később még ágaskodik-e a miniszterelnöki ambíciómFotó: Pályi Zsófia - Origo

Vizsgáljuk meg a választások után lehetséges két forgatókönyvet. Először: ha nyer a baloldal, milyen szerepet vállalna a Mesterházy-kormányban?

Semmit. Sőt még frakcióvezető se lennék. A hátsó padsorban ülnék a parlamentben, és egy nagyon csendes képviselő lennék.

Akkor vegyük a másik esetet: mi lesz, ha veszít a baloldal? Akkor frakcióvezetőként négy éven át versengene a többi ellenzéki frakcióvezetővel, Mesterházyval, Bajnaival, hogyan álljanak majd ki Orbán ellen 2018-ban?

Erre ne vegyen mérget azért. Öt párt kötött most szövetséget. Ezek a pártok később köthetnek frakciószövetséget, előfordulhat pártegyesülés, valamelyik párt beolvadhat a másikba. Semmit nem lehet kizárni, hiszen ez a mostani választási törvény alapvetően a kétpárti rendszert támogatja. Ahogy Gordon is most elismerésre méltóan összerakott egy több pártból, szervezetből álló szövetséget, ugyanígy bármi lehet a következő négy évben.

Ha most veszítenek, négy év múlva miniszterelnök akar lenni?

Ma nincs ilyen ambícióm, de nem akarok hazudozni. Nem tudom, hogy 2018-ban, 2022-ben vagy később ágaskodik-e a miniszterelnöki ambícióm, és lesz-e erre lehetőségem. Egy biztos, politikus fogok maradni.