Vágólapra másolva!
Francis Ciarán Tobin elnöki kegyelemben reménykedik, de bírósági források szerint erre kevés esélye van. A büntetését viszont Írországban töltheti le.
Vágólapra másolva!

A magyar ítélet esetén az ír köztársasági elnök valószínűleg nem adhat kegyelmet, így Francis Ciarán Tobin aligha úszhatja meg a Magyarországon megkezdett börtönbüntetésének letöltését, miután visszatér hazájába – írja a Magyar Nemzet ír forrásokra hivatkozva.

A lap az után keresett meg több ír ügyvédet, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán arról beszélt: miután az ír gázoló hazatér hazájába, kegyelmet is kérhet, és hogy megkapja-e, arról az ír köztársasági elnöknek kell döntenie.

Zoltai Bence, a Tobin által halálra gázolt gyermekek édesapja a lap szerint az Irish Daily Mailnek aggodalmát fejezte, hogy az ír üzletember a hazájába visszatérve esetleg valamilyen módon elkerülheti a kiszabott szabadságvesztés fennmaradó részének letöltését.

Francis Ciarán Tobin egy ír biztosítótársaságnál dolgozott Magyarországon, amikor 2000-ben Leányfalu belterületén a megengedettnél gyorsabban haladt az autójával, és az útpadkára felhajtva elgázolt két gyereket. Az ír üzletember a szerződésének a lejárta után, 2000 végén távozott Magyarországról, 2002-ben távollétében három év fogházra ítélte a magyar bíróság.

Magyarország kétszer is folyamodott az átadásáért az európai elfogatóparancs alapján, az ír legfelső bíróság azonban mindkét esetben elutasította a kérelmet. Tobin végül feltételként szabta azt, hogy ittléte alatt külön cellában lehessen, illetve naponta negyven percet találkozhasson a feleségével. Hétfőn végül megérkezett Ferihegyre, ahol azonnal letartóztatták. Szerdán hivatalosan is jelezte, szeretné, ha a büntetését áthelyeznék Írországba, és ehhez a szükséges engedélyt Navracsics Tibor még ugyanazon a napon aláírta.

Az ír gázolót pénteken viszik vissza Dublinba.