Szeptembertől elvileg már csak két tankönyv közül választhatják ki az iskolák, hogy miből tanítsanak. Egyelőre nem világos, hogy ki fogja kiadni ezeket a tankönyveket, de még az sem, hogy mi lesz bennük, pedig a biztonságos tanévkezdéshez lassan a gyártást is el kellene kezdeni. A tankönyvekért felelős intézet még csak most toborozza a tankönyvírókat.

Ön jelentkezne egy olyan állásra, amit csak két hétre ígérnek? Aki részt akar venni az új, állami fejlesztésű tankönyvek készítésében, annak ezt kellett vállalnia.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) honlapján meghirdetett szerkesztő és tananyagfejlesztő állásokra január 17-ig lehetett pályázni, de a kiírás szerint a munkakört “határozott idejű közalkalmazotti jogviszony keretében 2014. január 31-ig” lehet betölteni. Igaz, a pályázatban szerepel az is, hogy később akár 2015. június 30-ig is meg lehet majd hosszabbítani a szerződést. A hosszabbítás feltétele az, hogy az OFI-val megkössék annak a kiemelt projektnek a szerződését, amely 2,6 milliárd forintot biztosít arra, hogy új, “a nemzeti alaptantervhez illeszkedő” tankönyveket, taneszközöket, és egy ezekhez kapcsolódó portált fejlesszenek.

"Azt szeretnénk, ha nálunk az OFI-ban a legjobb szerzők és a legjobb szerkesztők jelennének meg, mert a tankönyvek új generációjának kidolgozásán válogatottan felkészített csapatnak kell dolgoznia" – mondta Kaposi József, az OFI főigazgatója. Az intézetben kísérleti tankönyveket fognak fejleszteni, ami azt jelenti, hogy az elkészült tankönyvekből egy évig próbaüzemben tanítanak, majd a tanárok, szülők visszajelzései alapján átdolgozzák őket. Kaposi szerint ez lehet a garancia arra, hogy a jelenleg több mint ötezer tankönyvből álló kínálatnál jobb, tartósabb tankönyveket készítsenek, amelyek "szakszerűbben követik le azokat az oktatáspolitikai szándékokat, amelyeket az elmúlt másfél-két évben a tartalmi szabályozókban megfogalmaztak".

Egyelőre ezek az álláshirdetések az egyetlen nyilvános jelei annak, hogy az állam elkezdett dolgozni a tavaly december közepén elfogadott, a tankönyvellátást átszervező és államosító törvény megvalósításán. A törvény szerint szeptembertől nem a tanárok választhatják meg, hogy milyen könyvből tanítanak, hanem az igazgatók dönthetnek arról, hogy az alaptantervenként felkínált két könyv közül melyiket használják az iskolájukban. A törvényhez kiadott kormányrendelet szerint a tankönyvfejlesztéssel és -kiadással az OFI-t bízta meg a kormány, a tankönyvek minősítésében pedig az egyelőre nem létező Nemzeti Tankönyvtanács is közreműködik majd, de a törvényhez még nem született meg a végrehajtást szabályozó miniszteri rendelet, ezért nem világos, hogy pontosan kik, mi alapján és hogyan fogják kiválasztani azokat a könyveket, amelyekből szeptembertől tanulhatnak majd a diákok. Azok a tankönyvek, amelyeket az OFI-ban fejlesztenek majd ki, ha elkészülnek, biztosan benne lesznek a választható két könyv között - mondta Kaposi.

Több kiadóvezető azt mondta, reménykednek, hogy valamilyen formában részei maradhatnak a magyar tankönyvpiacnak, akár csak olyan formában is, hogy könyveik fent maradhatnak a nem állami fenntartású iskoláknak szánt tankönyvlistán. Volt olyan kiadó is, amelyik még abban bízik, hogy ha megjelenik a miniszteri rendelet, akkor kiderül, hogy nem csak két választható könyv lesz, mert szerinte a decemberben elfogadott törvény nem zárja ki ennek a lehetőségét.

A megkérdezett kiadók szerint a kormány velük egyelőre annyit kommunikált, hogy a törvény elfogadása után, december közepén kérték őket, hogy december 31-ig adjanak be egy listát azokról a könyveikről, amelyeknek van tankönyvengedélyük, mert ha ezt elmulasztják, nem is álmodhatnak arról, hogy a könyveik jövőre bekerülnek a választhatók közé.

Egy, a tankönyvpiacot jól ismerő forrás szerint az OFI már meg is kezdte a tankönyvengedélyes könyvek átnézését: tankönyvszerzői múlttal rendelkező szakembereket béreltek fel arra, hogy elemezzék a már meglévő tankönyvkínálatot, és nézzék végig, “mit lehetne használni a most forgalomban lévő könyvekből”. A szakember szerint ez azt jelenti, hogy az OFI felismerte, hogy szeptemberig nem fognak tudni teljesen új tankönyveket írni, ezért azt vizsgálják, hogyan lehetne a jelenlegiekből kevés munkával összeollózni azt a tantárgyanként két könyvet, amit az új tanévre felkínálhatnak az iskoláknak.

Ezt látszik igazolni az a kormányzati forrásból származó információnk, amely szerint az állam szándéka az, hogy első körben a megfelelőnek gondolt tankönyvek jogait megvásárolják a kiadóktól, és egy állami nyomdában, például a Magyar Közlöny nyomdaüzemében kinyomtatják a szeptemberi iskolakezdésre. Így nem lenne szükség sem hosszadalmas könyvfejlesztésre, sem kiadóvásárlásra vagy -alapításra sem. “Ha pedig nem adják a jogokat, akkor az állami tankönyvírókkal íratunk egy nagyon hasonló könyvet, annyi eltéréssel, hogy szerzői jogilag ne lehessen belekötni” – mondta a kormányzati forrás.

Kaposi József elismerte, hogy az OFI-ban folyó tankönyvfejlesztés keretében elkezdték megvizsgálni a jelenlegi tankönyvkínálatot, már csak azért is, mert "nagyon sokan a szerkesztők, szerzők közül érintettek is az új fejlesztésekben, és minden tapasztalatot szeretnénk hasznosítani a munkában". Kaposi azt mondja, hallotta, hogy alternatívaként felmerült az is, hogy a jelenlegi kínálatból megfelelőnek talált könyvek jogait megvásárolják a kiadótól. Erre azért lehet szükség, mert az OFI-ban szeptemberre csak a tantárgyak egy részéhez készülnek összesen 23 tankönyvvel, így szeptemberben még biztosan bekerülnek a kínálatba régebbi könyvek is. 

Egy tankönyvkiadó képviselője szerint már így is kétséges, hogy elkészülhetnek-e időre a könyvek. “A korábbi években már januárban foglalkoztak az iskolák a tankönyvválasztással, a nagyobb kiadók már januárban elkezdték az előregyártásokat, hogy nyárra kész legyen valamennyi tankönyv”. A magyar iskolákba évente körülbelül ötezer tonna tankönyv készül, ezért a papírgyárak kapacitásait is célszerű időben lekötni. Ha csak tavaszra dől el, hogy miből kell gyártani, akkor vagy nem lesznek készen nyárra a könyvek, vagy csak úgy, ha külföldi nyomdákban is gyártanak – mondta.