Az állam elvette a profitot a hulladékfeldolgozóktól, majd állami vagy önkormányzati többségi tulajdont írt elő a hulladékot elszállítóknak a kormányzat. Ahhoz, hogy ne álljon le teljesen a szemétkezelés, az államnak is be kellett lépnie a szállítói piacra.

Csaknem 340 millió forintot fizetett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) két hulladékszállító cégért költségvetési forrásból - írta a Magyar Nemzet szerdai számában. Idéntől már csak olyan társaság szállíthatja a szemetet, amely többségében állami vagy önkormányzati tulajdonban van. A két cég az első nagyobb vétel, amellyel az állam is megjelenik a hulladékszállítási piacon.

A Remondis Magyarország Holding Kft. és a Kun Hulladék Kft. ugyanahhoz a német tulajdonosi körhöz tartozott. Az adásvételről tavaly novemberben egyeztek meg, de az üzlethez szükséges volt a versenyhivatali jóváhagyás is.

A két cég működési területe Szolnok, Dabas és környéke, Tiszafüred környékére és a Sümeg-Tapolca régióra terjed ki. Az új hulladékkezelési szabályok szerint a katasztrófavédelem kijelölhet kényszerűen hulladékkezelőket, ha valamilyen okból erre szükség lenne - a két céget pedig regisztrálta az MNV ezen kijelölhető cégek közé.

A katasztrófavédelem 255 településen jelölt ki hulladékszállítót, mert január 1-jévig nem volt olyan szolgáltató ezeken a helyeken, amely engedélyt kért volna. Tavaly is volt olyan település, ahol napokig nem vitték el a szemetet az átalakítások miatt. A szabályok korábban nem csak a hulladékszállítókra, hanem a hulladékfeldolgozókra vonatkozóan is szigorodtak. Gyakorlatilag nem termelhettek profitot a szemétfeldolgozók, amely miatt sorra mondták fel a szerződéseiket az érintett cégek. A változások első körös következményeiről itt olvashat bővebben.

Kövessen minket Facebookon is!