Gyújtogatás miatt égett ki két autó Kisvárdán

Vágólapra másolva!
Felgyújtották azt a két autót, amelyek szerdára virradóra égtek ki Kisvárdán.
Vágólapra másolva!

Az ismeretlen elkövető gyúlékony folyadékkal locsolta le, majd felgyújtotta a járműveket. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a nyomozók lefoglalták és elemzik az érintett ház biztonsági kameráinak felvételeit.

Az ügyben rongálás elkövetésének megalapozott gyanújával indult eljárás, de a rendőrség szakértők bevonásával azt is vizsgálja, hogy közveszély okozása bűntett megvalósult-e a gyújtogatásnál.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság éjjeli közlése szerint az autók a Váry Emil utcában az egyik családi ház udvarán található, felülről fedett, oldalról nyitott tárolóban parkoltak, amikor a lángok felcsaptak. A tűz megfékezésében a település tűzoltói vettek részt, továbbá a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is kivonult az esethez. Személyi sérülés nem történt.

Kövessen minket a Facebookon is!