Vágólapra másolva!
Takács 2011-óta volt másodjára az intézmény főigazgatója. Nem tetszik neki, hogy két gyűjteményt elvisznek tőlük.
Vágólapra másolva!

Takács Imre azért távozik pozíciójáról, mert szerinte a Kelet-ázsiai Gyűjtemény és az Esterházy-kincstár "kiragadása" az Iparművészeti Múzeumból nem hozhatók összhangba a múzeum "társadalmi rendeltetésével", de a 2011-es kinevezésének alapját képező pályázatának tartalmával és célktűzéseivel sem. - idézi levelét a Vs.hu.

A két kifogásolt gyűjteményt a Szépművészeti Múzeumba helyezik át. "szakmai és lelkiismereti okok mellett a jelzett kormányzati intézkedések végrehajtásának következményeiért a jogi és történelmi felelősséget sem tudom vállalni" - írja a Balog Zoltán emberi erőforrásminiszternek írt levelében.

Takács Imrét 2011. március 1-jén helyezte vissza tisztségébe a Réthelyi Miklós akkori erőforrás miniszter, miután 2007. augusztus 31-én állítólagos adminisztratív hiányosságok miatt felmentette - írta a portál. Három év pereskedés után került vissza a pozícióba, leváltva ezzel Renner Zsuzsannát, Hiller kinevezettjét.

Már Takács Imre vezetői megbízatásának visszavonására készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), az Iparművészeti Múzeum (IMM) főigazgatója ugyanis nem teljesített egy előírt képzést - reagált az Emmi hétfőn Takács Imre lemondásának hírére.

A tárca sajtóközleménye emlékeztet: az IMM vezetője nem tett eleget egy, a vezetők számára jogszabályban előírt képzés megszerzésének. Ennek tényéről az Emmi korábban már értesítette Takács Imrét, aki így tudott arról, hogy hamarosan megszűnik vezetői pozíciója.

Balog Zoltán miniszter Takács Imre eddigi munkáját megköszönve a mai napon írásban beérkezett lemondásának tényét tudomásul vette - írja az Emmi.

Kövessen minket a Facebookon is!