Orbán Viktor megvizsgáltatja a hortobágyi földszerződéseket

2014.01.30. 09:45

A szerdai kormányülésen Orbán Viktor miniszterelnök felkérte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket, valamint az azokkal kapcsolatos körülményeket vizsgálja meg arra vonatkozóan, hogy történtek-e szabálytalanságok, jogsértések – közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.

Az intézkedés előzménye, hogy a hortobágyi földeket évtizedek óta használó, de a tavalyi pályázatokon nem nyertes berettyóújfalui gazdák megkeresték az MSZP-t, és arra panaszkodtak, hogy számukra ismeretlenek nyerték el a földeket. Az MSZP-s Gőgös Zoltán erre felszólította a Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy állítsa le a hortobágyi legelők bérbeadását, mert a pályázati kiírás nem veszi figyelembe a jelenlegi földhasználók érdekeit. 

A gazdák levelet írtak a miniszternek is, majd miután Fazekas Sándor szerintük a reklamációjukat "egy pohár vízben gerjesztett viharnak" minősítette, újabb levelet írtak. Ebben bocsánatkérésre szólították fel a minisztert, és kérték, hogy ezt személyesen tegye meg 31-én, pénteken, amikor a gazdák félpályás útlezárást tartanak Berettyóújfalunál, hogy ezzel tiltakozzanak a pályázatok ellen. 

Kövessen minket a Facebookon is!