Ütötte-verte gyerekeit, 14 évet kapott

Vágólapra másolva!
Tizennégy év fegyházbüntetésre ítéltek egy gyermekeit bántalmazó nőt. Csoda, hogy a kisgyereke túlélte a többszöri verést.
Vágólapra másolva!

Tizennégy év fegyházbüntetésre ítélték azt a gyermekeit bántalmazó tiszakécskei nőt, akinek büntetőpere most zárult a Kecskeméti Törvényszéken.

A vádirat szerint a 23 éves K.-Sz. Henrietta nagyobbik, 2006. novemberben született fiát 2009 augusztusáig rendszeresen bántalmazta, majd az egyik nagyszülő gondozásába került. Ezután 2012. februárban ismét fiúgyermeke született, akit csak tápszerrel etetett, miközben a kiságyából még ilyenkor sem vette ki. Egyúttal a környezetében élőknek is megtiltotta, hogy a síró kisbabát felvegyék, dajkálják. A vádlott nem fürdette az újszülöttet, a cumisüveget pedig olyan erővel nyomta a kicsi szájába, hogy az gyakran fuldoklott. Emellett kisebbik gyermekét is rendszeresen bántalmazta. Egy ilyen eset következtében a gyermek többszörös koponyacsonttörést, agyzúzódást, koponyaűri vérzést, tüdősérülést, combcsonttörést és sorozatos bordatörést szenvedett – ismerteti a vádirat.

A bíró az ítélet indoklásakor elmondta: mivel a nagyobbik fiú bántalmazására a vádlottal haragban lévő nagymama tanúvallomásán kívül csak közvetett és egymásnak ellentmondó bizonyítékok utaltak, a bíróság a kiskorú veszélyeztetés vádja alól bizonyítottság hiányában felmentette K.-Sz. Henriettát. Megalapozottnak találta ugyanakkor a különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint védekezésre képtelen, kiskorú személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés gyanúját.

E két cselekmény büntetési tételének együttes középértékéből, 17 és fél évből kiindulva, attól némileg enyhébb, ám a történtek társadalmi súlyát is megjelenítő ítéletet hozott a bíró.

A tiszakécskei anyának 14 évet kell fegyházban töltenie, ahonnan leghamarabb ennek az időnek a kétharmadát letöltve bocsátható szabadlábra. Mellékbüntetésként a bíróság K.-Sz. Henrietta szülői felügyeleti jogát megvonta, és 8 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta.

Mivel az ügyész súlyosbításért, míg a védő ügyfele felmentéséért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbez, az ítélet nem jogerős. Az ügy tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.