Rendőrök karamboloztak a ferihegyi gyorsforgalmi úton

Vágólapra másolva!
Kirepült az autóból, társát a tűzoltók vágták ki a roncsból.
Vágólapra másolva!

Két civil ruhában, szolgálati idején kívül lévő rendőr és egy fiatal nő utazott abban az autóban, amely súlyos balesetet szenvedett a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton. Amikor autójuk a szalagkorlátnak csapódott, a lány kirepült a kocsiból, és életét vesztette.

Az első beszámolók szerint az áldozat is a rendőrség állományba tartozott, az ORFK azonban érdeklődésünkre ezt cáfolta. Az autó annyira összetört, hogy a sérülteket a roncsból a tűzoltóknak kellett kiemelniük, és súlyos állapotban szállították őket kórházba.