Hónapok óta nem kapják meg az ösztöndíjukat a szakiskolások

Vágólapra másolva!
Ösztöndíj nélkül az ebédet és az iskolába járást is nehezen oldják meg. A munkaügyi hivatal az adminisztrációra hivatkozik. Az NGM szerint az iskolák hibája miatt nem jutottak még pénzükhöz a tanulók. 
Vágólapra másolva!

A szakiskolákban hiányszakmákat tanuló diákok hónapok óta nem kapják meg az ösztöndíjukat, pedig a tanév első napjától jogosultak rá – írta közleményében a Magyarországi Szülők Országos Szövetsége (MSZOSZ). A szövetség szerint sok tanuló eleve azért vállalta a hiányszakképesítés megszerzését, mert az ösztöndíjból ki tudja egészíteni a szakmatanulás költségeit. "Sok szakiskolákban az ösztöndíjakból vonják le az osztálypénzt, a szalagavató költségét is" – írták.

Ha a tanuló nem kapja meg időben az ösztöndíját (minden hónap 28-ig), akkor nem tudja kifizetni az ebédpénz, nem tud utazási bérletet venni, vagyis nem tud iskolába járni – írták.

A szakiskolai ösztöndíj határidőre történő folyósításáról a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési és Felnőttképzési Igazgatósága köteles gondoskodni. Az Igazgatóság arra hivatkozik, hogy ösztöndíj igénylése, az utólagos elszámolás elfogadása és a teljesítési igazolás kiállítása a beadást követően több hetet vesz igénybe – írta az MSZOSZ.

Cikkünk megjelenése után a Nemzetgazdasági Minisztérium azt írta, hogy az érvényben lévő kormányrendelet szerint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal küldi az ösztöndíjakat az iskoláknak, akik továbbítják a diákoknak. A pénzt akkor küldi meg az NMH, ha az előző időszakra vonatkozó elszámolás szabályos volt, mert ha nem, akkor hiánypótlásra szólítanak fel, és csak utána utalnak. Az NGM szerint az utóbbi időben több szabálytalanság is volt az elszámolásokban, ezért nem kapták még meg az ösztöndíjakat az érintett intézmények.

Kövessen minket a Facebookon is!