Indokolatlanul hívtak rendőrt a betépett iskolásra

Vágólapra másolva!
Nem szerzett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket és kiskorú bántalmazása sem történt, a mosonmagyaróvári kórház mégis hívta a rendőröket. 
Vágólapra másolva!

Január 24-én Mosonmagyaróváron a rendőrség bejelentést kapott a kórházból egy eszméletet vesztett fiúról – írta a Police.hu. A hír szerint a fiú feltehetőleg marihuánás cigit szívott reggel, összeesett, és kórházba került. A kórházból értesítették a rendőröket, így a 16 éves fiú ellen büntetőeljárás indult kábítószer birtoklásának vétsége miatt.

Az ügyben a TASZ levelet írt a Mosonmagyaróvári kórháznak, hogy felhívják a figyelmüket arra, hogy hatáskörükön kívül jártak el, ugyanis a mentők feladata a gyógyítás nem pedig a feljelentés. A TASZ szerint ez az egészségügyben dolgozókra is igaz.

A TASZ emlékeztet arra, hogy orvosi ellátás esetén két esetben kell rendőrséghez fordulnia az egészségügyisnek: nyolc napon túl gyógyuló sérülés vagy kiskorú bántalmazása esetén. A társaság szerint ez az eset egyik kategóriába sem tartozik.