Magyar Nemzet: Az MSZP elnökhelyettese százmilliókat tart Ausztriában

Vágólapra másolva!
A lap szerint Simon Gábor a vagyonnyilatkozatában eltitkolta ezt a pénzt.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet keddi számában meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Mesterházy Attila szocialista pártelnök helyettese, Simon Gábor évek óta hatalmas, több százmillió forintos vagyont parkoltat egy osztrák pénzintézeti számláján. Simon a csaknem kétszázötvenmillió forintos összeget nem tüntette fel egyetlen vagyonnyilatkozatában sem.

A cikk szerint a szocialista politikus 2009. április 10-én 575 ezer eurót és 162 954 dollárt helyezett el Ausztriában nyitott értékpapírszámláira, 2013. október 16-án betétszámlájának egyenlege 770 ezer eurót, azaz több mint 240 millió forintot tett ki. A képviselő a banknak úgy nyilatkozott, hogy a pénz egy cég és egy ingatlan eladásából származik. Simon korábbi vagyonnyilatkozataiból azonban nem látszik ezeknek az összegeknek a forrása, és korábbi jövedelmei sem indokolnak ekkora vagyont.

A Magyar Nemzetben Simon Gábor nem nyilatkozik. Az Origo kedden reggel nem érte el Simon Gábort, az MSZP sajtóosztálya későbbre ígért tájékoztatást. A párt sajtóosztályától írásban is megkérdeztük, van-e Simon Gábornak eltitkolt jövedelme, tart-e külföldi számlákon pénzt, és ha igen, hogyan jutott hozzá.