Nem lesz több visszadobott Kossuth-díj

Vágólapra másolva!
A Kossuth- vagy Jászai Mari-díjra jelölt művészeknek egy kiküldött adatlapon nyilatkozniuk kell arról, hogy ha nekik ítélik oda a díjat, hajlandóak-e átvenni azt - írja a Blikk.  
Vágólapra másolva!

Korábban többször előfordult, hogy a március 15-ei díjátadón egy-egy művész nem vette át az elismerést, így fejezve ki ellenérzéseit az éppen hatalmon lévő politikai oldal ellen. Az idén azonban ilyen incidens valószínűleg nem fogja beárnyékolni az ünnepet.

"Ez eddig nem volt. Most először kell arról nyilatkozni, hogy hajlandó-e az ember átvenni, és ha ezt ikszelte be, akkor kötelessége is. Valószínű, hogy az, aki a nemet jelöli meg, az esélyét is elveszti arra, hogy nyerjen. De ennek nem erről kellene szólnia, hanem a művészetről" - idézte a Blikk név nélkül az egyik jelöltet.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint azonban a Blikk cikke "teljes mértékben csúsztatáson alapuló, minden valóságot nélkülöző állítás". Mint írták, a jogelőd tárca már 2008 óta kér nyilatkozatot arról, hogy a jelöltek elfogadják-e a díjat, ezt azonban "az egyes kitüntetések esetében egymástól eltérő módokon tették meg. A jelenleg hatályos, 2012-ben elfogadott jogszabály csupán a megnyilatkozás módján változtatott, annak érdekében, hogy arra egységes formában kerülhessen sor."