Bár a Fidesz az áprilisi parlamenti választásra koncentrál, megindult a felkészülés a májusi EP-választásokra. A kormánypárt számba vette, kik kerülhetnek fel az EP-listára, végiggondolták azt is, hogy a listavezető az az ember legyen, akit Andor László helyére akarnak delegálni.

Hivatalosan a Fidesz vezetése csak az április 6-ai parlamenti választás után foglalkozik azzal, hogy kik kerüljenek fel a párt EP-listájára. Ennek ellenére a Fidesz egy korábbi elnökségi ülésén már számba vette a lehetséges jelölteket – értesült az Origo.

Listavezető lesz Andor utóda?

Információink szerint az előzetes egyeztetéseken felmerült, hogy a Fidesz az EP-lista vezetőjét delegálja-e az Európai Bizottság (EB) magyar tagjának. A listavezetői hely ugyanis erősebb legitimációt adna annak az embernek, akit a Fidesz a biztosi poszton szeretne látni. Az EB mandátuma az idén jár le, az új tagokat októberig kell megnevezniük a tagállamoknak.

A testületben Magyarországot jelenleg Andor László képviseli, aki a foglalkoztatásért és a szociális ügyekért felel. Andort még az MSZP-SZDSZ vezette kormány delegálta az EB-be.

Adná magát, hogy Szájer József, a Fidesz EP-frakciójának vezetője szerepeljen a lista élén. Szájernek többek között az új alaptörvény kidolgozásában is meghatározó szerepe volt. Ám mivel Szájer hatékonyan irányítja a képviselőcsoportot, a Fidesz nem feltétlenül őt szeretné biztosnak.

Szájer az Origónak azt mondta, a kérdéssel csak az áprilisi parlamenti választás után foglalkoznak. Arra a kérdésünkre, hogy vállalná-e a biztosi posztot, azt felelte, hogy a posztra még senkit nem kértek fel, a kérdés így egyelőre nem aktuális.

A sajtóban már megjelentek találgatások az új magyar biztosról, a Figyelő januárban például arról írt, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter lehet Andor utóda.

Erős frakcióval számolnak

A kormánypárt számításai szerint a május 25-ei EP-választás után a Fidesz frakciója lehet az egyik erősebb nemzeti csoport a brüsszeli parlamentben. Arra számítanak, hogy az Európai Néppárton belül a németek és a franciák után a Fidesznek lehet a legtöbb képviselője.

A Fidesznek jelenleg a Magyarország számára fenntartott 22 EP-helyből 14 mandátuma van. A következő ötéves ciklusba a magyar EP-mandátumok száma 21-re csökken. Szájer szerint jó eredménynek számítana 10-12 mandátum elérése, amivel a jelenlegi viszonyokhoz képest nőne a néppárton belül a Fidesz súlya. 

Információink szerint EP-képviselő marad Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz egyik alelnöke. Pelczné 2010-ben került az EP-be Schmitt Pál helyére. Brüsszelben marad Gyürk András is, aki jelenleg a Fidesz kampányfőnöke. A kormánypárt várhatóan több olyan tehetségesnek tartott, jelenleg még ismeretlen fiatalt is felpakol az EP-listára, akiknek a nemzeti választáson nem lenne esélyük mandátumot szerezni. De olyan képviselő is akad, akivel elégedetlenek, és esélye sincs az újrázásra. Arról nincsenek megerősített információk, hogy kiről van szó.