Ősfideszes jogász a Fidesz-lista nagy befutója

fidesz választmányi ülés 2014 február
Mátrai Márta a Parlamentben 2012 decemberében
Vágólapra másolva!
A kormánypártok közös választási listájának nagy meglepetése a negyedik helyen indított Mátrai Márta. A fideszes képviselő jogászként végzett, régóta a párt tagja, de a parlamenti munkának egyáltalán nem aktív szereplője.
Vágólapra másolva!

Egyedüli nőként az első tízben, ráadásul a rendkívül előkelő negyedik helyen indítja a Fidesz-KDNP jelöltként Mátrai Mártát. A párt szombaton tartotta országos választmányi ülését, ahol eldöntötték, hogy kik indulhatnak az országos listán. Erről szóló cikkünket itt olvashatja el.

Mátrairól a Fidesz honlapján találtunk egy rövid életrajzot, ami szerint 66 éves és jogász végzettségű. Az elmúlt években két dolog miatt került be a hírekbe: az egyik, hogy Kövér László 2012 decemberében az Országgyűlés háznagyává választotta. A másik már nem ennyire pozitív: a Blikk 2011 áprilisában egy birtokába került dokumentumra hivatkozva azt írta, hogy Mátrai testvére pályáztatás nélkül lett egy Somogy megyei cég vezetője.

Mátrai Márta a Parlamentben 2012 decemberében. Forrás: MTI/Kovács Tamás

A jelenlegi parlamenti ciklusban egyetlen törvényjavaslat fűződik kizárólag az ő nevéhez: ez az alkotmánymódosítás változtatta meg az alkotmánybírók jelölésének rendjét, lehetővé téve, hogy csak a Fidesz jelöltjei kerüljenek a testületbe - írja a hvg.hu, egy róla készült korábbi cikkében.

Nézzük röviden, milyen állomások után sikerült még Varga Mihályt is megelőznie Mátrainak.

  • 1978-92 között a Somogy Megyei Tervező Vállalat jogtanácsosaként, gazdasági társaságok jogi képviselőjeként dolgozott.
  • 1992-96-ban a Kapos-Klinker Rt.elnök-vezérigazgatója volt
  • 1996-98-ban az OTP Ingatlan Rt. területi igazgatójaként dolgozott.

1993 óta taja a Fidesznek, 1994 és 2006 között a Fidesz kaposvári városi elnökeként tevékenykedett. 2006 óta az országos választmány alelnöke.

A parlamentbe 1998-ban jutott be először a Fidesz Somogy megyei területi listájáról, és az ezt követő választásokon is így szerzett képviselői mandátumot. Jelenleg két bizottság munkájában vesz részt, a ciklus kezdete óta az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság, 2012. március óta pedig a honvédelmi és rendészeti bizottság tagja. 2012 decembere óta az Országgyűlés háznagya.

Ki is az a háznagy?

Az új országgyűlési törvény szerint a háznagy azokat a feladat- és hatásköröket gyakorolja, amelyeket a házelnök az Országgyűlés Hivatalának szervezeti és működési szabályzatában átad neki. A háznagyot mentelmi jog illeti meg, javadalmazása pedig megegyezik az alelnök tiszteletdíjával, aki egyébként legfeljebb miniszteri fizetésre jogosult.