Portik szerint mese lett az életéből

2014.02.10. 10:09

Portik Tamás és vádlottársa is felmentését kérte a bíróságtól hétfőn délelőtt a Prisztás-gyilkosság tárgyalásán. A vádlottak az utolsó szó jogán azzal érveltek, hogy a vád ingatag, és két tanúvallomáson kívül nincsenek ellenük bizonyítékok. A bíróság délben hirdet ítéletet.

Hétfőn délben ítéletet hirdet a Fővárosi Törvényszék a Prisztás-gyilkosság ügyében. A per tavaly májusban kezdődött el a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség Portik Tamást nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolta meg felbujtóként. A vád szerint a per másodrendű vádlottja, H. István - aki a vád szerint a gyilkosság idején Portik testőre volt - követte el a gyilkosságot, amihez a harmadrendű vádlott, F. Ferenc segédkezett nekik azzal, hogy ő csalta a III. kerületi Ladik utcai tetthelyre 1996. november 1-jén az áldozatot. Portik testőre pisztollyal fejbe lőtte a kocsijába beszálló Prisztást, aki a helyszínen meghalt. (A vádiratról ebben a cikkünkben olvashat részletesebben.)

Hétfőn délelőtt az ítélethirdetés előtt az utolsó szó jogán mindhárom vádlott felszólalt, ketten a felmentésüket kérték. Portik Tamás szerint a vád semmivel nem lett alátámasztva a koronatanúk zavaros elmondásán kívül. "Én végig ugyanazt mondtam, ellentétben a váddal, aki a hiányzó részeket feltételezésekkel töltötte ki, és mindig az elhangzott vallomások szerint változtatta a történetet" - mondta Portik, aki kitért a vádiratnak az előéletével foglalkozó részére.

Portik Tamás a pulpitusra lép, hogy az utolsó szó jogán beszéljenFotó: Tuba Zoltán - Origo

A vád szerint Portiknak fiatal korában más volt a neve, nevelőintézetben nevelkedett, és többször volt büntetve is. Portik szerint ez nem igaz, neki öt éves kora óta Portik Tamás a neve, és soha nem volt nevelőintézetben. "15 éves koromban meghalt az édesanyám, és az életem szétesett. Az apám, Portik Imre alkoholistává vált, amit a testvéremmel nem néztünk jó szemmel. Egyszer kérdőre vontam emiatt, ekkor közölte velem, hogy nem ő a vér szerinti apám, és a testvérem is csak a féltestvérem. Ezek után mindenkinek azt mondtam, hogy nincsenek szüleim, innen alakulhatott ki az a mese, hogy nevelőintézetben nőttem fel. Volt olyan, hogy kamaszként nem helyesen cselekedtem, ezért bíróság előtt is álltam, de ezt ennyi idő után egy gyilkossági ügyben felhozni szerintem nem helyes" - mondta.

A másodrendű vádlott, H. István azt mondta, képtelenségnek tartja, hogy megvádolták egy emberöléssel, amit semmiféle motivációval nem tudnak alátámasztani. "Nem ismertem Prisztást, azt se tudom, hogy nézett ki, máig nem tudom, hol van a Ladik utca. Kértem hazugságvizsgálatot, de nem is akarták megtudni az igazságot, nem akarták elvégezni, mert akkor nem tudták volna eddig húzni ezt az ügyet" - mondta, mielőtt ő is a felmentését kérte a bíróságtól.

A harmadrendű vádlott, F. Ferenc - aki két tárgyalással ezelőtt, az ügyész vádbeszéde előtt váratlanul vallomást tett - az utolsó szó jogát arra használta fel, hogy részvétét fejezze ki Prisztás József családjának.

Régi ügyek, zavaros vallomások

Portik Tamást az 1990-es években az olajszőkítéssel kapcsolatba hozott Energol Rt. egyik vezetőjeként adócsalással gyanúsították meg. 1997-ben adtak ki ellene elfogatóparancsot, és hosszú évekig ő vezette a legkeresettebb bűnözők listáját. Portik hosszú évekig sikeresen bujkált, majd 2003-ban törölték a keresett bünözők nyilvántartásából. A kormányváltás után újraindított nyomozások hozzá kötötték a kilencvenes évek több, máig megoldatlan leszámolásos ügyét. 2012. júliusában elfogták, és előzetes letartóztatásba helyezték. A hatóságok őt gyanúsították meg felbujtóként Prisztás József 1996-ban és Boros József Károly 1998-ban, az Aranykéz utcai robbantásban, továbbá Seres József, valamint testőre 1999-ben Tahitótfaluban történt meggyilkolása ügyében. Vádat egyelőre csak a Prisztás-gyilkosság ügyében emeltek ellene.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A vádirat a telefonok cellainformációira és híváslistájára, továbbá két koronatanú vallomásaira épült. Az egyik tanút a bíróságon csak számmal jelölték, és nem személyesen, hanem zártláncú videón, eltorzított képpel és hanggal hallgatták meg több napon keresztül, de Portik már az első alkalommal felfedte a személyazonosságát. A nő állítása szerint a gyilkosság idején Portiknak dolgozott, és tvallomásában nagyon részletesen mesélt arról, hogyan éltek a kilencvenes évek közepén Portikék (erről szóló cikkünket itt olvashatja el).

A vád másik tanúja a kilencvenes években elhíresült autószalont, a Conti Cart vezető Radnai László volt, akit többször elítéltek, legutóbb a kecskeméti maffiaperben, de idő előtt - feltehetően egy vádalkunak köszönhetően - szabadult. Radnai arról beszélt, hogy a leszámolások után, amikor Portik már szökésben volt, egy társával együtt regényes körülmények között egy vidéki házba vitték, és ott Portik bevallotta nekik a gyilkosságokat, és hűséget esketett velük.

Portik az első tárgyaláson vallomást nem tett, de sok megjegyzést fűzött a vádirathoz, ezekben nemcsak a vádakat tagadta, hanem azt is, hogy egyáltalán ismerte volna Prisztás Józsefet. A vádakat abszurdnak nevezte, és azt mondta a bírónak, hogy egész életében egyetlen célja volt, az, hogy tisztességesen nevelje fel a gyerekeit. A per során többször is politikai indíttatásúnak nevezte az ellene folyó eljárásokat, vádakat. Minden tárgyaláson nagyon aktív volt: magával cipelte a teljes peranyagot, amelyeket sok jegyzettel és jelöléssel látott el, minden tanúnak kérdéseket tett fel, és rendszeresen hozzászólt a tárgyaláson elhangzottakhoz.

Váratlan vallomás

Tagadta a vádakat a per másodrendű és harmadrendű vádlottja is, de a harmadrendű vádlott, F. Ferenc a per végéhez közeledve, az ügyész vádbeszéde előtt váratlanul vallomást tett. F. Ferenc már a nyomozás során is tett vallomást, ám azt később visszavonta, amit utólag azzal magyarázott, hogy megfenyegették.

F. Ferenc a tárgyalásonFotó: Tuba Zoltán - Origo

F. Ferenc vallomásában arról beszélt, hogy Portik korábban jelezte neki, találkozni akar Prisztás Józseffel, és ebben a segítségét kérte. Azt állította, nem tudta, Portik miért akart Prisztással találkozni, de megígérte, hogy jelentkezni fog a megadott mobilszámon. Elismerte, hogy a gyilkosság napján felhívta Portikot, és elmondta neki, hol van Prisztás, de állítása szerint Portik azt mondta, hogy nem tud odamenni. Nem sokkal később a Ladik utácban megtörtént a gyilkosság, de F. Ferenc azt mondja, nem látta az elkövetőt, csak amikor már távolabb volt, de szerinte H. István nem lehetett a gyilkos, mert más testalkata van.

Az ügyész a vádbeszédben azt mondta, hogy a bűncselekmény felderítését nagyban segítette a mobiltelefonok híváslistája, illetve a cellainformációk, és ezek között kiemelten F. Ferenc hibája: a gyilkosság előtt tévedésből először mobiltelefonon hívta fel Portik Tamást, majd - miután a hívott feltehetőleg erre kérte - néhány perccel később egy nyilvános fülkéből. Az ügyész szerint F. Ferenc tudatosan hamis személyleírást adott a gyilkosság végrehajtásával vádolt H. Istvánról, hogy tévútra vezesse a nyomozást.