Visszamenne az iskolába a harmadikról lezuhant fiú

Vágólapra másolva!
Szülei nem mondták el neki, hogy mi történt, mert jobb, ha magától jutnak eszébe az emlékei. 
Vágólapra másolva!

Szülei szerint S. Krisztián visszavágyik az iskolába, de még nem döntötték el, hogy visszaengedik-e - írta a Blikk. A 17 éves székesfehérvári fiú január elején ugrott le iskolája harmadik emeletéről az aulába, szinte minden csontja összetört, és kómába esett. A valószínűleg társai szekálása miatt öngyilkosságba menekülő Krisztián esetéről mi is részletesen beszámoltunk.

A fiú már jól van, arcsérülései miatt még csak pépeset tud enni, de már hiányolja a barátait, akiket nem láthatott eddig. Szülei nem mondták el neki, hogy mi történt, pszichológussal egyeztetve arra jutottak, hogy jobb, ha magától jönnek elő az emlékei.