Hat hónapra ítélték a bankrobbantással fenyegető férfit

Vágólapra másolva!
A budapesti férfi nyilvános telefonfülkékből hívta fel a rendőrséget, hogy különböző bankokban bomba fog robbanni.
Vágólapra másolva!

A gyorsított eljárásban szerdán elítélt férfi 2014. január 23-án és január 24-én egy IV. kerületi nyilvános telefonfülkékből többször is betelefonált a BRFK Központi Ügyeletére, illetve segélyhívó számokra, hogy bejelentse, különböző bankokban bomba fog robbanni.

A közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indult eljárásban a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a férfit bíróság elé állította. A bíróság szerint a férfit folytatólagosan elkövetett közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt bűnösnek mondta ki, amiért 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ítéletet az ügyész, valamint a vádlott és védője is tudomásul vette, így az jogerős.