Országos influenzajárvány van

Vágólapra másolva!
Legtöbben a fővárosban, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében betegednek meg.
Vágólapra másolva!

Átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, vagyis országos influenzajárvány van - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán.

Az orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint február 3. és 9. között országosan 17 100 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 20 százalékkal több az előző hét adatainál.

Az érintett időszakban a fővárosban és 14 megyében emelkedett, három megyében (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád) nem változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző héthez képest. Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mérsékelten csökkent a betegek száma.

A százezer lakosra jutó, orvoshoz forduló betegek száma a fővárosban, Pest megyében és Győr-
Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb, Csongrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megyében pedig a legalacsonyabb.

A betegek több mint egynegyede volt gyermek, 40 százalékuk pedig a 15-34 éves fiatal felnőtt. A
35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 25 százaléka, hét százalékuk pedig 60 év feletti volt.
Veszprém megyében a betegek több mint 70 százaléka 15 évesnél fiatalabb volt.