A 12 legmeglepőbb (és legfontosabb) tény Orbán kínai útjáról

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök katonai tiszteletadás mellett fogadja a hivatalos kínai látogatáson tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnököt az Országos Népi Gyűlés épületében Pekingben 2014. február 12-én.
Vágólapra másolva!
Tárgyalt Kína legfontosabb vezetőivel, előadást tartott a magyarok magányosságáról, nagy delegációja összehozott pár üzletet, és ígéretet kapott nagy fejlesztésekre. Mindezek mellett még instagramozni is maradt ideje Pekingben. Összegyűjtöttük Orbán Viktor kínai látogatásának legérdekesebb eseményeit.
Vágólapra másolva!

1. Óriási delegáció

Szinte a fél magyar kormány kiutazott Pekingbe, Orbán Viktor miniszterelnök mellett ott volt Martonyi János külügyminiszter, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is. Orbán Viktort a felesége, Lévai Anikó is elkísérte a programokra. A küldöttséggel utazott Szijjártó Péter külgazdasági ügyekért felelős államtitkár, a magyar–kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos is, ott volt Matolcsy György, a jegybank elnöke, és Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. Rajtuk kívül kiutazott még a Magyar Fejlesztési Bank és a MÁV vezetője, valamint több felsőoktatási intézmény rektora is.

Az állami vezetőkkel tartott 103 magyar cég 130 vezetője is, akik üzleti megbeszéléseket folytattak, és összesen 18 megállapodást kötöttek kínai partnereikkel.

2. Magyar ásványvíz, budapesti vízmű

A Pekingbe utazó több mint száz magyar cég között volt a Fővárosi Vízművek is, amely ráadásul együttműködési megállapodást is aláírt. A megállapodásról Szijjártó Péter csak annyit tudott mondani, hogy az technológiai jellegű, hiszen Kínában is nagyon komoly referenciájuk van a magyar vízügyi szakembereknek. Az üzleti delegáció tárgyalásairól Szijjártó annyit közölt általánosságban, hogy “szépen alakultak a dolgok”. A delegációban a Fővárosi Vízműveken kívül biztosan ott voltak az Evopro mérnökiroda és a fékrendszereket gyártó Knorr-Bremse Magyarország képviselői, de Szijjártó szerint magyar ásványvizet, orvosi műszereket gyártó cégek is utaztak velük, és voltak a küldöttségben járműipari, informatikai cégek is.

3. Grandiózus fogadtatás

Ahogy a magyarok a küldöttséget, a kínaiak a fogadtatást nem aprózták el. A delegációt a legmagasabb szintű vezetők fogadták Kínában: Orbán találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Li Ko-csiang kínai kormányfővel is. A fogadásokat a látogatásról készült hivatalos fotók szerint monumentális díszletek között tartották, a pekingi Nagy Népi Csarnokban még népes díszsorfalat is állítottak Orbán Viktornak.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök és a hivatalos kínai látogatáson tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök az Országos Népi Gyűlés épületében tárgyal Pekingben 2014. február 12-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Burger Barna

4. 1000 év magány

Orbán Viktor csütörtökön beszédet mondott a Kínai Társadalomtudományi Akadémián, ahol elővette egyik kedvenc témáját is, és kifejtette gondolatait a magyar néplélekről. Most a csavaros észjárás helyett arról beszélt, hogy a Magyarországnak mindig is volt egy sajátos magányosságtudata, és ez segített minket, hogy megtaláljuk saját utunkat, innovatív megoldásokat találjunk a problémák megoldására. Kicsit furcsa, hogy pont akkor jött elő a nagy magyar magánnyal, amikor barátkozni érkezett Kínába, és egyébként minden hivatalos közlemény az együttműködés fontosságáról szólt.

5. Cikizték a magyarokat

Pekingben az is kiderült, hogy amit eddig a hátrányunknak hittünk, az az elmúlt években előnyre változott, és végre eljött a mi időnk. Orbán a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanács pekingi székházában tartott kínai–magyar üzleti fórumon arról beszélt, hogy "Magyarországot az elmúlt száz évben rendszeresen gúnyolták Európában azért, mert ázsiai" eredetű nép, ezért ma "jókat mosolygunk azon, ami a világgazdaságban történik, hogy a sokszor gúnyként emlegetett ázsiai származásunk hirtelen milyen kapós lett a világban, mert nyilvánvaló, hogy a világgazdaság súlypontja áthelyeződik nyugatról keleti irányba".

6. Jöhetnek a kínai turisták

Orbán már a látogatás elején megegyezett a kínaiakkal egy budapesti kínai turisztikai központ nyitásáról. A központ a két ország turisztikai hivatalainak együttműködését koordinálná, és komplett közép-európai utazási csomagokat kínálna kínai turistáknak. A kínai turisták főleg úgy érkeznek Európába, hogy több országot érintő körutazást tesznek, de ezek az utak nem mindig érintik Magyarországot. "Ha nálunk lesz a turisztikai központ, nagy befolyásunk lesz a kínaiaknak ajánlott csomagok összeállításában, így könnyebben elérhetjük, hogy Magyarországot se hagyják ki" – magyarázta a központ jelentőségét Szijjártó Péter az Origónak. A két ország közötti turizmus fellendítését szolgálva tárgyaltak arról is, hogy újraindítsák a két ország közötti közvetlen repülőjáratokat. Szijjártó szerint a repülési jogokat a kínai Hainan légitársaság kaphatná.

7. Mehetnek a magyar disznók

Nem a turistákért cserébe, hanem a kereskedelmi forgalom növeléséről szóló, frissen megkötött megállapodásnak köszönhetően hamarosan magyar sertések, nyulak, kacsák és libák indulhatnak el Kína felé. A megállapodás azért jelentős, mert eddig csak kacsa- és libatojást exportálhattunk – mondta Szijjártó Péter az Origónak. Az államtitkár szerint attól nem kell tartani, hogy nem tudunk majd mit szállítani, az exportengedély amúgy sem élő állatokra, hanem húskészítményekre vonatkozik, akkora kínálat pedig bőven van Magyarországon, hogy a termékeink legalább egy regionális piacot meghódítsanak.

8. Kiderült, hogy Orbán Viktor tud pálcával enni

Vagy legalábbis megpróbál.

Forrás: Facebook/Orbán Viktor

9. Forduljon kínai orvosához!

A magyar Országgyűlés már határozott arról, hogy itthon elfogadják a hagyományos kínai orvoslást tanuló doktorok diplomáit is, amit a kínai fél azzal hálálhat meg, hogy Magyarországon lesz a hagyományos kínai orvoslás reionális központja. Orbán Viktor pedig már az első napon együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá erről Pekingben.

10. Pénzt is ígérnek

A legnagyobb beruházásokról egyelőre csak feltételes módban beszélnek, a Budapestet Belgráddal összekötő gyorsvasút felújítását például Orbán Vikor szerint kiemelt ügyként kezeli a kínai kormány, és megállapodtak, hogy előkészítésekre felállítanak egy munkacsoportot. Szijjártó Péter az Origónak azt mondta, szeretnék, ha ez már februárban összeülne, de ezt valószínűleg megakadályozza majd, hogy Szerbiában tavasszal választásokat tartanak, és a szerb kormánynak most nem ez az elsődleges programja. A Budapestet elkerülő V0-s vasúti híd megépítése ügyében nem jutottak előre, Szijjártó szerint ebben a két ország jegybankelnökének kell kitalálnia, hogy milyen finanszírozási megoldás jöhet szóba.

A nagy kínai cégek közül a Huawei írásban tett ígéretet arra, hogy bővíti magyarországi gyártókapacitásait, és a jövőben egy innovációs központot akar létesíteni Magyarországon. A kormány stratégiai megállapodást kötött a Wanhua vegyipari céggel, amely a BorsodChem megvásárlása óta már fontos szereplője a magyar iparnak.

11. Elkezdett instagramozni

A miniszterelnök évek óta használja a Facebookot, rajongótábora alapján ő a közösségi oldalon a legnépszerűbb magyar közszereplő. Stábja olvashatta a legújabb trendekről szóló híreket, miszerint a fiatalok a Facebook helyett szívesebben használják például az Instagramot. Éppen a pekingi látogatás alatt jutott eszükbe, hogy egy pompás ebéden készült képpel elindítsák Orbán saját csatornáját. Az elmúlt két napban sajnos egyetlen szelfi sem került még fel rá, a képeket láthatóan nem a miniszterelnök készíti, de – a feleségénél sokkal kisebb lelkesedéssel – legalább pózol a képekhez.

12. Megtudtuk, hogy írják kínaiul, hogy Orbán Viktor

Orbán kínai névtáblája Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Burger Barna