A Fidesz-KDNP sorrendet is elvétette a választási iroda

Vágólapra másolva!
Nemcsak az Összefogás pártjainak sorrendjét, hanem a Fidesz-KDNP sorrendet is több esetben összekeverték az ajánlóíveken a Nemzeti Választási Iroda munkatársai. Ennek azonban a szervezet vezetője szerint nincs jelentősége, így is érvényesek az ajánlások.
Vágólapra másolva!

Nincs jogi jelentősége annak, hogy milyen sorrendben szerepelnek a pártszövetségek tagszervezetei az ajánlólapokon, erről a Nemzeti Választási Iroda tájékoztatta a pártokat - jelentette ki Pálffy Ilona, az NVI vezetője kedden, az M1 Ma reggel című műsorában.

A tévedés csupán akkor jelenthet problémát, ha a pártszövetség egy tagszervezete lemarad a szavazólapról, ez meg csupán egy csongrádi egyéni választókerületben fordult elő - közölte Pálffy Ilona. Az Összefogás hétfőn azt közölte, hogy például az MSZP-s Braun Róbert neve mellett csak az MSZP szerepelt jelölőszervezetként.

A sorrendi hiba nem csupán az Összefogás pártjainál fordult elő, a Fidesz-KDNP esetében is számos alkalommal felcserélődött a tagpártok sorrendje - mondta a NVI elnöke.

A baloldali összefogás kampányát irányító Molnár Zsolt (MSZP), Szigetvári Viktor (Együtt), Molnár Csaba (DK), Karácsony Gergely (PM) és Boruzs András (Magyar Liberális Párt) hétfői közleményében azt írta, bár képviselőjelöltjeik országszerte megkezdték az ívek átvételét, a többi között Vecsésen, Mezőtúron, Csornán és Pécsen - az előzetesen leadott igénylőlapokkal szemben, az egységes informatikai rendszer ellenére - rossz jelöltállító szervezeti sorrend szerepelt az ajánlóíveken. Ez szerintük ellehetetlenítette az ajánlásgyűjtés megkezdését az ellenzéki jelöltek számára, miközben a Fidesz-KDNP jelöltjei már reggeltől gyűjthetik az ajánlásokat ezekben a választókerületekben.