Eddig 15 hajléktalant állítottak elő

Vágólapra másolva!
Mivel tiltott helyen tartózkodtak. A rendőrök később szabadon engedték őket.
Vágólapra másolva!

December óta 15 hajléktalant állítottak elő Budapesten azért, mert életvitelszerűen tartózkodtak tiltott helyen - közölte a Népszavával a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Mint írták, a rendőrök nem alkalmaztak szankciókat, a hajléktalanokat az eljárás lefolytatása után szabadon engedték, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által a kormányhivatal épületében működtetett fektetőben ajánlottak fel férőhelyeket. A legtöbb előállítás az V., a VII., valamint IX. kerületben volt - közölte az BRFK.

Tavaly ősszel döntött arról a parlament, hogy tilos a "világörökségi területnek minősülő vagy a helyi önkormányzat rendeletében kijelölt területen életvitelszelűen tartózkodni", a főváros novemberben ki is jelölte a tiltott zónákat. A rendőröknek tehát ezeken a tiltott helyeken életvitelszerűen tartózkodó hajléktalanokat elő kell állítaniuk, és szabálysértési eljárást indíthatnak ellenük, amely pénzbírsággal vagy elzárással is végződhet.