Titokban vonult börtönbe Kolompár Orbán

Vágólapra másolva!
Ha jól viselkedik, idén októberben szabadulhat.
Vágólapra másolva!

Ígéretével ellentétben mégsem zeneszóra és táncolva, hanem a legnagyobb titokban vonult be a börtönbe a gazdasági bűncselekmények miatt tavaly márciusban börtönbüntetésre ítélt Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egykori vezetője – értesült a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, Kolompár még tavaly júniusban kapott behívót a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet kecskeméti börtönébe. A Magyar Nemzet értesülése szerint jó magaviselete esetén Kolompár akár már idén októberben szabadulhat. Ha nem kap kedvezményt, akkor csak jövő áprilisban. A lap információit a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán nem kívánták kommentálni, mivel ezek személyes adatok.

Az OCÖ volt elnökét a Kecskeméti Törvényszék tavaly márciusban ítélte jogerősen egy év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre kétrendbeli jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek megsértése miatt.

Kolompár a jogerős ítélet kihirdetése után korrupcióval vádolta meg az ügyészséget, elfogultsággal a bíróságot, és megígérte, hogy "zenére és táncra" vonul majd a börtönbe.