Az ágyneműtartóban találták meg a megfojtott gyáli nőt

Vágólapra másolva!
A sapkás rablóként elhíresült L. Gyula sofőrje lehetett a rablásoknál az exszeretője, Y. Andrea, akinek meggyilkolásával is a férfit gyanúsítják – írja a Zsaru magazin alapján a Blikk.
Vágólapra másolva!

L. Gyula májusban fegyverrel megtámadott Budaörsön egy takarékszövetkezetet, majd júniusban Gyálon csapott le, három nappal később pedig Üllőn. Mivel nem sikerült pénzt szereznie, négy nap múlva visszament Budaörsre, az első sikeres rablás helyszínére, ahol ismét mil­liókat zsákmányolt. Ezek után még Horton is kirámolt egy pénzintézetet.

A rendőrök már a sorozatrablások alatt sejtették, hogy a sapkás rablónak lehetett társa – nagy valószínűséggel egy nő –, aki úgy segített, hogy a helyszíntől nem messze, járó motorral várta a zsákmánnyal menekülő férfit.

Már a sorozatrablások ideje alatt a nyomozók látókörébe került L. Gyula egyik barátnője, a gyáli Y. Andrea. Utoljára tavaly augusztusban adott hírt magáról, amikor Horvátországban 15 napos elzárásra ítélték, mert L. Gyula társaságában fizetés nélkül elhajtott egy benzinkútról. A rendőrök elfogták őket, de csak Andrea ellen emeltek vádat.

A nő ezután hazajött, de ismét eltűnt. Rokonai úgy tudták, hogy külföldön vállalt munkát. Azonban egy idő után furcsállották, hogy nem jelentkezik, így bejelentették az eltűnését.

A nő holttestére január harmincadikán talált rá egyik rokona, amikor felnyitotta a házban az ágyneműtartót. Y. Andreát egy nejlonzacskóval fojtotta meg gyilkosa úgy, hogy egy ragasztószalaggal ráerősítette a fejére. Ezután testét betekerte a hálószoba szőnyegébe, majd szakszerűen átkötözte.

A gyilkossággal L. Gyulát gyanúsítják, aki először még azt is letagadta, hogy ismerte a nőt. Elképzelhető, hogy a rablásokon vagy a pénzen vesztek össze, és ez vett tragikus fordulatot.