Megszöktek az óvodából, a rendőrségen kötöttek ki

Vágólapra másolva!
A két hatéves komáromi kisfiú gondosan megtervezte a szökést.
Vágólapra másolva!

Meglépett két hatéves az óvodából Komáromban - írta a Blikk. A nagycsoportosok a lap szerint a szökést is gondosan megtervezték: amikor a nevelőik nem figyeltek, átmásztak a kerítésen.

A két kisfiúra a közterület-felügyelők találtak rá. Látták, hogy felnőtt nincs a közelükben, ezért bevitték őket a rendőrségre. A gyerekek ijedtség nélkül, mesélték, hogy az óvodában lenne a helyük, de ők játék közben átmásztak a kerítésen, és hazamentek. Otthon azonban nem volt senki, így elindultak világot látni. Ismeretlen tettes ellen indult eljárás – mondta Racsné Galambos Gréta, rendőrségi szóvivő.

Nem ez az első eset, hogy kisgyerekek meglépnek egy intézményből nevelőik tudta nélkül. A napokban három év próbára bocsátotta a bíróság azt az 51 éves dajkát, aki nem vette észre, hogy egy hároméves kisfiú kislisszolt a kecskeméti bölcsőde udvaráról kismotorjával, és nekivágott a világnak.