Az MSZP-s teadélután, ahol a Jobbikra irigykedtek

Vágólapra másolva!
A káposztásmegyeri lakótelepen tartott lakossági fórumot két tapasztalt MSZP-s politikus, Kiss Péter és Lendvai Ildikó Lengyel László politológussal szerda délután. A teadélutánnak nevezett eseményen a legnagyobb feladatnak nem a választók meggyőzése bizonyult, hanem hogy megmagyarázzák a szimpatizánsaiknak, miért nincs konkrét program, és miért nem segítik a baloldali választókat központi üzenetek. Kiderült, hogy a baloldaliak bizonyos esetekben még a Jobbik kampányát is követendőnek tartják.
Vágólapra másolva!

Három rutinos baloldali közéleti szereplő tartott lakosság fórumot szerda délután Káposztásmegyeren. A házigazda Kiss Péter, volt kancelláriaminiszter, az Összefogás IV. kerületi jelöltje, Lendvai Ildikó, volt MSZP-elnök, illetve Lengyel László politológus teadélutánra hívta a szimpatizánsokat, akik teljesen meg is töltötték a százfős termet, és boldogan beszélgettek a szocialista politikusokkal a baloldal teendőiről.

A fórum annyiban hasonlított a kampányban eddig látott baloldali összejövetelekhez, hogy itt is főleg idősek gyűltek össze, az idő nagy részét "Orbán diktatúrájának" szidalmazása vitte el. Újdonság volt azonban, hogy többen is szóvá tették, elégedetlenek a baloldal eddigi kampányával. Ráadásul nemcsak a gyakran közbeszóló hallgatók sorolták, milyen hiányérzetük van, hanem Lendvai Ildikó, Kiss Péter és Lengyel László is elárulta, hogy szerintük min kellene változtatni az eddigi Összefogás-kampányhoz képest.

Hogy segíthet egy átlagos baloldali?

A két és fél órásra nyúlt teadélutánon tucatnyi szimpatizáns tehette fel a kérdését. A többségük amiatt kesergett, hogy a tévében látott, rádióban hallott baloldali politikusoktól nem hallanak érveket, amelyekkel "egy egyszerű baloldali visszavághatna a fideszes szomszédjának". Kiss Péter megjegyezte, hogy "szerencsére itt kevés a fideszes szomszéd" (Kiss 1994 óta 2010 kivételével folyamatosan megnyerte az újpesti körzetet). A szocialista politikus azonban elismerte, hogy a szimpatizánsoknak valóban nem "adnak eligazodást" a központi üzenetek, úgyhogy adott néhány javaslatot, hogyan segíthet egy átlagos baloldali.

Szerinte például mindenki "halássza elő a szekrény aljáról" Schmitt Pál nyugdíjasoknak küldött 2006-os levelét, amelyben 14. havi nyugdíjat ígért, és "ezt kell elővenni, ha a Fidesz ígéreteiről van szó". Kiss szerint emellett mindenki tartson magánál két ábrát, az egyiken a forint és az euró 2010-es, a másikon a mostani, 2014-es árfolyama, és "ezzel a két számmal be lehet mutatni, hogy tette tönkre a gazdaságot Orbán" - mondta Kiss, aki azt kérte, ne várjanak a központi üzenetre. Emellett biztatta az ott lévőket, hogy jelentkezzenek a szavazatszámláló bizottságokba, hogy ellenőrizni tudják, rendben zajlik-e a szavazás.

Mikor lesz már program?

Megfagyott a levegő a teremben, amikor az egyik hallgató megkérdezte, hogy "mikor lesz már végre program". A szimpatizáns azt hiányolta, hogy az Összefogás vezetői egyetlen konkrétumot sem említenek hetek óta, "mit kezdenének Magyarországgal, ha nyernek". A kérdést láthatóan Kiss Péter és Lendvai is kényelmetlennek érezte, el is kerülték a válaszadást, mert mindketten Lengyel Lászlóra mutattak, és átadták a szót. Lengyel ironikusan meg is jegyezte, hogy "köszönöm a szót, hogy én beszélhetek mint az MSZP egyik vezetője".

Lengyel elismerte, hogy eddig valóban nem hangzottak el konkrétumok, de szerinte senki ne is várjon óriási ígéreteket. Lengyel szerint "lepusztult országban ígéreteket tenni veszélyes", és a baloldal már megmutatta, hogy milyen problémákkal jár, ha tejesíti az ígéreteit ("a Medgyessy-kormányra gondolok"), illetve ha mást tesz, mint amit a kampányban ígért ("láttuk Gyurcsánynál").

Mi lenne a pártvezetők feladata?

Lendvai Ildikó a fórumon utalt arra, hogy maga is szeretné, ha az Összefogás vezetői végre konkrét dolgokkal állnának ki. Az MSZP volt elnöke, aki nem indul ugyan a választásokon, de Mesterházy felkérte ősszel tanácsadójának, azt mondta, hogy a következő napokban "égető szükség lenne végre megmondani, hogy győzelem esetén konkrétan hol, mit fogunk csinálni és kikkel". Lendvai szerint például már nem elég fórumról fórumra azt ismételgetni, hogy a baloldal eltörölné az egykulcsos adót, hanem "kell már néhány konkrét szám, például hogy a nettó minimálbér 100 ezer forint lesz, ennyi lesz zsebben", vagy "hogy mennyi lesz a nyugdíjminimum". Szerinte az sem elégséges, hogy a pártvezetők azt ismételgetik, hogy a baloldal megszüntetné a gyermekéhezést, "ki kell mondani, hogy nyáron, a diáktáborokban is lesz étel, és ez, teszem azt, 50 milliárd forint".

Lendvai szerint arra már nem kell költeni, hogy bemutassák, kik hajtanák végre a baloldali terveket, "a Fidesz teleplakátolta az országot a pártvezetőinkkel". Megjegyezte, hogy a csapatból mindenki másban jó: "Mesterházynak bizonyítottan jó a szervezőképessége, Bajnainak nagy a szakértelme, Gyurcsánynak nagy a lendülete, Fodor Gábor új rétegeket képes megszólítani, Bokros Lajos pedig soha nem ígér megvalósíthatatlant, igaz, megvalósíthatót se nagyon". Lendvai ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy mindez nem elég, és be kellene mutatni néhány szakembert, "nem feltétlenül pártpolitikust", akivel megvalósítható a program, különben nem hisznek nekik a választók.

Miért nem csinálják azt, amit a Jobbik?

Egy kérdező azt is felrótta az Összefogás hibájául, hogy szerinte a baloldal lemondott az ötezer fő alatti településekről. Állítólag a saját fülével hallotta egy vezető baloldali politikustól, hogy ott nincs erőforrás és energia kampányolni, programot adni. "Bezzeg a Jobbik lemegy falura, és elhódítja az Orbánból kiábrándultak szavazatait. Mi miért nem csináljuk ezt?" - kérdezte a nyugdíjas felháborodva. Kiss és Lendvai azzal próbált védekezni, hogy biztos félreérthetően fogalmazott az a baloldali politikus, és maga Lendvai is járja a kisebb falvakat, a baloldaliak nem engedik át a Jobbiknak ezeket a településeket.

Lengyel László viszont inkább a kérdezővel értett egyet, mert a kisebb településeken szerzett tapasztalatai szerint "jobb Vona Gábor lábmunkája". Lengyel szerint követendő példa, hogy a Jobbik elnöke naponta három-négy faluba is ellátogat, és tájékozódik a konkrét helyi problémákról. "Tudja, hogy X. nénit kirabolták, leülteti az első sorba, elmeséli, mi történt X. nénivel, X. néni sírva is fakad, majd Vona megkérdezi: akartok-e így járni, mint X. néni? Ha nem, szavazzatok ránk!" - mondott Lengyel egy követendő jobbikos módszert. Lengyel szerint a Jobbik ezzel az utóbbi hetekben 250 ezer szavazatot is összehozhatott, és "ezért rugdosom állandóan az Összefogást, mert látható, hogy terepmunkával, lábmunkával meg lehet csinálni".

Mégis mitől jobb az Összefogás, mint Orbán?

A fórum előadói említettek egy szokatlan érvet is arra, mégis miért érdemes Orbán kormányzásával szemben a baloldalt választani. Lengyel László szerint Orbán Viktor diktatúrát épít ki, a baloldaltól viszont ilyesmire biztosan nem kell számítani, mert "a baloldal még arra is alkalmatlan, hogy rendes diktatúrát csináljon". Kiss Péter nevetve ezt azzal toldotta meg, hogy egy ismerőse is éppen emiatt biztosította őt a támogatásáról. "A baloldaltól nem kell félni, balfékek vagytok, hogy bármi keményet megcsináljatok" - mondta állítólag Kiss Péternek az említett ismerőse.