Rendőrt hívtak Bajnaira Fóton

Vágólapra másolva!
Focimeccsre érkezett az iskolába, a portás nem akarta beengedni.
Vágólapra másolva!

Nem akarták beengedni be szombaton a fóti Fáy András általános iskolába barátságos focimeccsre érkező politikusokat, köztük Bajnai Gordont, az Együtt-PM szövetség vezetőjét, valamint a nézőket és az újságírókat sem - jelentette az MTI tudósítója.

A pár tucat ember a portást félrenyomva mégis bement, mondván: érvényes szerződése van a helyi teniszklubnak a tornaterem bérlésére az iskolával. Ezt az intézmény alkalmazottja az igazgatóra hivatkozva cáfolta, majd rendőrt hívott. A rövid időn belül kiérkező járőrök ellenőrizték a terembérleti szerződést, amelyet rendben találtak, majd meghallgatták a portásnőt, illetve néhány jelenlévőt, azután távoztak.

Bajnai Gordon a történteket a meccsre érkező játékosoknak, érdeklődőknek, újságíróknak a még zárt kapuk előtt állva úgy kommentálta, mint látható, Fóton is megérett a helyzet a változtatásra, olyan polgármester kell a település élére, aki az ellenfelet is becsüli. A meccset végül lejátszották, erről Bajnai Gordon posztolt egy fényképet Facebookon a következő kommenttel: „Fóti focimeccs. Persze a Fidesz ezt is megpróbálta megakadályozni, de nem hagytuk! Végül bejutottunk az iskola tornatermébe. A kérdés azért felmerül: már focizni is csak a Fidesznek szabad?”