Hogyan lett Magyarországon cirkusz a választási kampányból?

CÖF, bohóc, gyurcsány, bajnai, mesterházy, választás 2014
CÖF plakát a Nagykörút és a Dohány utca sarkán, melyet 2014. január 20-án feszítettek ki
Vágólapra másolva!
Ezzel a címmel tudósított a The New York Times a magyar választási kampányról. A cikk elsősorban a Civil Összefogás Fórumnak az MSZP-s politikusokat bűnözőnek beállító, bohócos plakátjával foglalkozik.
Vágólapra másolva!

A Fidesz átalakította a politikai hirdetések szabályozását – írja a The New York Times egy vasárnapi cikkében. Aki politikai hirdetést ad le, az csak ingyen teheti, így a kereskedelmi tévék nem kértek belőle. Ennek következtében csak a közszolgálati média sugároz választási hirdetést, de a kampány ötven napja alatt ők is csak összesen 50 órában adhatnak le politikai reklámokat – írja az amerikai lap.

A Fidesz szigorította a kültéri hirdetések megjelenését is. Ám a szabályozás nem vonatkozik a civil szervezetekre – ez az oka, hogy a Civil Összefogás Fórum bohócos plakátja, amelyen az ország két volt miniszterelnöke, valamint Mesterházy Attila MSZP-elnök, Simon Gábor volt MSZP-alelnök, valamint Hagyó Miklós, Budapest volt MSZP-s alpolgármestere bűnözőként látható „Nem érdemelnek több esélyt” felirattal, Budapest legemblematikusabb helyein látható.

CÖF plakát a Nagykörút és a Dohány utca sarkán, melyet 2014. január 20-án feszítettek ki Fotó: Tuba Zoltán - Origo

„Super PAC-ek magyar módra” – jegyzi meg a The New York Times. A PAC-ek, azaz politikai akcióbizottságok az USA-ban átformálták a politikai életet. Az elvileg független, de általában egyik vagy másik párthoz kötődő, vagy egy adott jelöltet támogató "super PAC"-ek jelentősége a tengerentúlon különösen azután nőtt meg, hogy 2010-ben egy legfelsőbb bírósági döntés lehetővé tette, hogy korlátlanul fogadjanak el pénzt magánszemélyektől, cégektől és szakszervezetektől is.

Ám míg az USA-ban mindkét párt részt vesz a PAC-ek harcában, addig Magyarországon a szabályok gyors változása miatt az ellenzék csak jócskán lemaradva tud reagálni a kormánypárthoz köthető akciókra.

Orbán sajtóirodája a The New York Times-nak azt hangsúlyozta, hogy más európai uniós országokra is jellemző, hogy korlátozzák a politikai hirdetéseket, ez a helyzet például Franciaországban, illetve Spanyolországban is. „Európában csak négy olyan ország van, amely valamilyen módon nem korlátozza a politikai hirdetéseket: Ausztria, Észtország, Finnország és Lengyelország” – írta Orbán sajtóosztálya az amerikai lap tudósítójának.

Bajnai szerint a választás szabad lesz, de nem fair

„A hirdetőtáblák fele szerte az országban Fidesz-oligarchák kezében van, a másik felén pedig állami cégek hirdetnek, így nincs rá hely, hogy mi is hirdessünk” – mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője a lapnak. „A választás szabad lesz, de nem fair” – tette hozzá Bajnai.

Lakner Zoltán, az ELTE politológia professzora „tragikomikusnak” nevezte a helyzetet. „Hivatalosan ez egy civil kampány, egy civil szervezet kampánya, de a civil szervezet valójában nem civil, hanem a Fidesz szövetségese” – nyilatkozta Lakner.

A cikk kitér Soós Bertalan fotós képére is, aki elsőre viccesnek találta a bohócos plakátot, egy idő után azonban rájuk unt. Facebook-ra feltöltött képén újra értelmezte a plakát szlogenjét.