A kivonulásról tárgyalna a kormány a közműcégekkel

Vágólapra másolva!
A kormány kész minden áram- és gázszolgáltatóval korrekt tárgyalásokat folytatni arról, hogy miként tudják átadni érdekeltségeiket és elhagyni az országot. Jelenleg is folynak ilyen tárgyalások, mondta Lázár János egy lapinterjúban.
Vágólapra másolva!

Támogatná a távfűtés alapdíjának legalább ötvenszázalékos csökkentését Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Délmagyarországnak beszélt erről. A politikus azt mondta, a rezsicsökkentést az elmúlt két esztendő legnagyobb szociális sikerének tartja.

A Csongrád megyei napilapban kedden megjelent interjúban a politikus úgy fogalmazott, hogy "fekete hónap elé néznek a szolgáltatók". 2014 után az a fő kérdés, hogy miként lehet a tartósan alacsony áram- és gázárat biztosítani Magyarországon – mondta. "Garantáljuk, hogy a lakossági szolgáltatásoknál nem lesz helye a profitnak" – tette hozzá.

Az államtitkár közölte, hogy a kormány kész minden áram- és gázszolgáltatóval korrekt tárgyalásokat folytatni arról, hogy miként tudják átadni érdekeltségeiket, és elhagyni az országot. Jelenleg is folynak ilyen tárgyalások – tudatta a politikus, hangsúlyozva: akármelyik céget is veszi át az állam, minden munkavállalóra igényt tart majd. "A szolgáltatás színvonalát nem akarjuk csökkenteni, csak a kivett pénz mennyiségét" – mondta.

Az áprilisi választásról Lázár János kifejtette, hogy bár nem teljesen elégedett, tiszta lelkiismerettel állnak a választók elé. Készen vannak az új struktúrák, minőségjavításra kell az újabb négy év – fogalmazott a politikus.

"Az állam szempontjából sok területen – például az egészségügy, oktatás – félmunkát végeztünk. Hiába van például Klebelsberg központ, amíg a magyar oktatás nemzetközi összehasonlításban romló eredményeket mutat, nem vagyok nyugodt" – mondta az államtitkár, leszögezve: "Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy sikeressé tegyük az országot. A Fidesznél csak a Fidesz a jobb."