Száztíz külföldinek szerzett hamis jogosítványt egy hivatásos tolmács

Vágólapra másolva!
Vádat emelt az ügyészség egy hivatásos tolmács ellen, aki a vádirat szerint egy okmányirodai ismerősének segítségével pénzért elintézte, hogy jogosítványt kapjanak iraki, iráni, afgán állampolgárságú ügyfelei. Az okmányirodai dolgozó ellen már korábban vádat emeltek.
Vágólapra másolva!

Felbujtóként, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy tolmács ellen a Fővárosi Főügyészség, közölte a vádhatóság. A vádirat szerint a vádlott hivatásos tolmácsként fordított különböző hatóságoknak, amikor 2008-ban megkeresett egy fővárosi kerületi okmányirodai ügyintézőt, hogy segítsen neki külföldi állampolgárságú ügyfelek vezetői engedélyének honosításában.

A tolmács ezután a hozzá forduló külföldieknek felajánlotta, hogy 30-60 ezer forintért soron kívül jogosítványhoz juttatja őket, pedig tudta, hogy a külföldi okmányok honosításának feltételei, például a hat hónapos magyarországi tartózkodás nincsenek meg. A vádirat szerint rávette az okmányirodai ügyintézőt, hogy hivatali hatáskörével visszaélve adja ki a jogosítványokat, amelyek ráadásul a legtöbb esetben hamisak is voltak, így az ügyintéző közreműködésével valótlan adatok kerültek be a közhiteles közúti közlekedési nyilvántartásba.

A vádirat szerint több mint 100, elsősorban afgán, iraki, iráni állampolgárságú ügyfél jutott jogosulatlanul jogosítványhoz, amely aztán egész Európában érvényes volt. A vádlott a nyomozás során tagadta a bűncselekmények elkövetését. Az ügyintéző ellen már korábban, 2013 októberében vádat emelt az ügyészség. A tolmács 110 rendbeli, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének felbujtójaként öt év börtönt is kaphat.