Elhunyt Hacser Józsa

Hacser Józsa és Tahi Tóth László, a Miből élnek itt az emberek című kabaré próbáján a Karinthy Színházban
Budapest, 1989. március 23. Hacser Józsa és Tahi Tóth László, a Miből élnek itt az emberek című kabaré próbáján a Karinthy Színházban.
Vágólapra másolva!
Nyolcvankét éves korában, siófoki otthonában elhunyt Hacser Józsa. Az ország egyik legkedvesebb hangú színésznője kollégái szerint elvarázsolta a környezetét, remek figurákat talált ki magának, élvezet volt nézni, ahogy dolgozik.
Vágólapra másolva!

Hacser Józsa Kispesten született 1931. április 4-én, eredeti keresztneve Jozefin Mária volt, de a Józsa jobban tetszett neki. Kollégái csak Józsinak hívták, ami ellen csak egyszer tiltakozott, amikor 1950-ben Hacser Józsefként sorozásra hívták. Egy apró pincelakásban nőtt fel a Baross utcában, a gazdasági válság idején a család nagy szegénységben élt. Apja a második világháborúban a Donnál harcolt, ő anyjával itthon nélkülözött, de túlélték a nehéz éveket. A háború után ezüstművességet tanult apja műhelyében, majd a jelvénykészítő szövetkezetben dolgozott. Miközben folyton a színházról álmodozott, elvégzett egy varrótanfolyamot is, később mindig maga varrta a ruháit.

Másodszori próbálkozásra, 17 évesen vették fel 1948-ban a Színház és Filmművészeti Főiskolára. Gellért Endre legendás osztályába járt többek között Soós Imrével, Váradi Hédivel, Horváth Terivel, Psota Irénnel, Szemes Marival és Berek Katival. A főiskolai évek alatt a Belvárosi Színházban statisztált. A diplomaszerzés után a Miskolci Déryné Színházhoz szerződött, 1956 és 1993 között a Jókai Színház, majd a Thália Színház, illetve az Arizona Színház,1994-től a soproni Petőfi Színház tagja volt. 1963-ban és 1977-ben Jászai Mari-díjat kapott. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.

Hacser Józsa és Tahi Tóth László a Miből élnek itt az emberek című kabaré próbáján a Karinthy Színházban, 1989-ben Forrás: MTI/Pintér Márta

Sok rajzfilmhez, mese- és bábjátékhoz adta összetéveszthetetlen hangját, ő szólaltatta meg Kotkodát, Nils Holgersson pocokját, a Muppet Show Miss Röfijét, a 80 nap alatt a föld körül Willy Foggal Ticóját. Számos játékfilmben és tévéjátékban is szerepelt.

Elvarázsolta a környezetét

Játszott a Szomszédokban is, a sorozat rendezője, Horváth Ádám egy "remek humorú, tüneményes színésznőnek" ismerte meg. "Egy olyan nőt kellett alakítania, aki folyton részeg, pedig nem is ivott. A jelenetein ennek megfelelően sokat nevettünk. Felkészülten érkezett mindig, a szerepet nem túlozta el" - mesélte Horváth az Origónak. "A sztori szerint azt hitték róla, hogy ő Vágási Feri anyja, egy kunyhóban lakott, vittek neki pénzt, ennivalót. Később kiderült a tévedés, a karakter pedig 10-12 rész után kikerült a Szomszédokból. Nagyszerű művész volt, nagyon sajnálom, hogy elment."

A Vágási Ferit megformáló Nemcsák Károly nemcsak a Szomszédokban, hanem Sopronban is együtt játszott vele. "Nagyon tudta a szakmáját, nagy hatást gyakorolt mindenkire, élvezet volt nézni, már a próbákon is. Nem volt egy hétköznapi, de nem volt egyszerű ember sem. A Szomszédokban is elvarázsolta a környezetét, csodás figurát talált ki, imádtuk nézni, ahogy dolgozik.”

A Minden egér szereti a sajtot című mesejátékban Lidi mamának adta a hangját

A közönség főként a Szomszédokból, kedves hangjáról és komikus szerepeiről ismerte, de korábban sikeres volt drámai szerepekben is, például a Hamlet Opheliájában és az Antigoné Ismenéjében, de eljátszotta Tündét és Nyilas Misit is.

Filmen utoljára az Üvegtigris második részében és a De kik azok a Lumnitzer nővérek?-ben vállalt szerepet.

Bezárkózott a visszavonulása óta

Mikó István évekig volt a kollégája és az igazgatója a Tháliában. „Nagyon sokat dolgoztunk együtt, de szinkronban is rengeteget találkoztunk, főleg a Muppet Show miatt. A Pannonia filmstúdióban már tízévesen szinkronizáltam vele, csodáltam a humorát. Sokat léptünk fel kabarékban, jártuk a vidéket is egy-egy csoporttal. Inke László, Hacser Józsa és jómagam összeálltunk, volt is hármunknak egy külön estünk. Aztán én Sopronba kerültem igazgatónak, ő velem jött a Tháliából, de közben remek karakterszerepei voltak. Gogol Háztűznéző című darabjában is óriási figura volt: ő találta ki a kellékeit, a mozgását, fantasztikus átélőképessége volt.

A Kölyökidő Folyt. köv. című sorozatában Székhelyi Józseffel

A színésznő a visszavonulása óta Siófokon élt, a Blikk szerint már a házát is ritkán hagyta el, egykori kollégái sem igen hallottak róla.

"Megrendítő, hogy utolsó darabjában egy magára maradt, idős hölgyet játszott, aki a tárgyaival, fényképeivel egyedül marad, emlékeiből él. Az utóbbi pár évben már nem nagyon találkoztunk, bezárkózott" - mondta Mikó István.