Kormányváltásra cseréli a nevét a baloldali Összefogás

összefogás, kormányváltás, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, az Összefogás miniszterelnök-jelöltje
Tiszaújváros, 2014. február 25. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, az Összefogás miniszterelnök-jelöltje lakossági fórumot tart a tiszaújvárosi sportparkban 2014. február 25-én. MTI Fotó: Vajda János
Vágólapra másolva!
Egy hónappal a választások előtt a baloldali pártok megváltoztatják az eddig használt nevüket: Összefogás helyett mostantól Kormányváltás névvel kampányolnak. A váltásra azért is van szükség, mert kiderült, hogy a Szepessy Zsolt-féle Összefogás Párt is országos listát tud állítani, és nem akarják, hogy a választók pusztán félreértésből rájuk ikszeljenek a baloldali pártok helyett. Szigetvári Viktor szerint nem tiltják meg az összefogás szó használatát, és amúgy is tervezték, hogy az utolsó hetekben nem ezzel a névvel kampányolnak.
Vágólapra másolva!

A baloldali pártok politikusaitól mostantól aligha hallhatjuk majd azt a szót, hogy Összefogás, a nevet lecserélik – tudta meg az Origo a pártszövetség több politikusától. Molnár Zsolt, az MSZP kampányfőnöke az Atv.hu-nak csütörtök délelőtt már beszélt is arról, hogy "Kormányváltás" lesz a baloldali pártok új szlogenje.

A baloldali pártok január közepén állapodtak meg egymással, és már január vége óta Összefogásként határozzák meg magukat, a politikusok is az Összefogás tagjaiként szerepelnek a médiában. Az Összefogás szót több forrásunk szerint azért is cserélik le, mert a héten kiderült, hogy Szepessy Zsolt volt monoki polgármester pártja, az Összefogás Párt is listát tud állítani. A választókat pedig megzavarhatja, hogy lesz ilyen név a szavazólapon, miközben a baloldali pártok a saját nevükkel és a saját logójukkal szerepelnek majd (MSZP-Együtt-PM-DK-MLP).

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke azt mondta az Origónak, hogy azért "korrigálják a szlogen használatát", hogy kezeljék a pártlistával előálló új helyzetet. "Nem tiltjuk meg az összefogás jelszót, de meg kell különböztetnünk magunkat egyértelműen az Összefogás Párttól" – mondta Fodor, aki hangsúlyozza, hogy az Összefogás név amúgy sem szerepelt volna a szavazólapon a nevük mellett, és nekik a saját pártjaik nevét kell sulykolniuk.

A döntésnek már vannak látható jelei is. Míg eddig a március 15-i rendezvényre szóló meghívójukon a pártok feltüntették az Összefogás szlogent, jelenleg már nem olvasható a tüntetésről szóló Facebook-oldal fejlécénél a jelszó. Az MSZP, a DK és az Együtt Facebook-oldalának fejlécénél a képen szintén nem szerepel az összefogás szó.

Ilyenkor már nem kell az összefogást hangsúlyozni

Szigetvári Viktor, az Együtt kampányfőnöke, az Együtt-PM társelnöke azt mondta az Origónak, hogy amúgy is tervezték, hogy a kampány utolsó heteiben kevésbé használják az Összefogás szlogent. "Az utolsó időszakban a szavazólapon lévő információt kell tanítani, az pedig az öt párt neve és logója" – mondta Szigetvári. Szerinte olyannyira nincs megtiltva vagy kiirtva az összefogás név használata, hogy a héten kikerülő plakátjaikon, melyek március végéig biztosan kint lesznek az utcákon, szerepel az összefogás szó.

Szigetvári szerint természetes, hogy az ellenzéki pártok a kampányhajrában már nem az összefogást, hanem a kormányváltást hangsúlyozzák. Az Együtt politikusa szerint ráadásul bolondok lennének, ha nem reagálnának arra a helyzetre, hogy a Fidesz által kitalált és elfogadott új választójogi törvény miatt sok kisebb párt is országos listát tudott állítani, és szerepel majd a szavazólapokon az Összefogás Párt, illetve az Együtt 2014 nevű párt is, amelyekhez nincs közük.

Mostantól nem lesz Összefogás felirat Mesterházy Attila előtt Forrás: MTI/Vajda János

Korábban Szepessy Zsolt többször is kifogásolta, hogy a baloldal használja a nevét. Februárban feljelentést is tett az ügyészségen "név-, szlogen- és védjegylopás, valamint az ezekkel összefüggő választási csalás miatt". Az ügyészség azonban éppen a héten utasította el a feljelentést bűncselekmény hiányában, vagyis jogszerűen használhatná a szlogent a baloldal.

Kanyarok az Összefogásig

A baloldali összefogás kiépítése 2012 őszén kezdődött, amikor az október 23-i ünnepségen Bajnai Gordon hivatalosan is visszatért a politikába. Ekkor Bajnai a céljaként egyértelműen a 2014-ben kormányváltást kívánó baloldali erők összefogását jelölte meg. Bajnai először az LMP-t csábította volna a szövetségébe, a párt kongresszusa azonban leszavazta a társulást. Így vált ki az LMP-ből a Párbeszéd Magyarországért csoport, melynek tagjai szövetségre léptek az akkor még a születő baloldali összefogás egyértelmű vezetőjének látszó Bajnaival.

Az MSZP Bajnai színrelépése után egyeztetésre hívta a baloldali pártokat, hogy hangolják össze a szakpolitikai elképzeléseiket, az Együtt azonban csak az alkotmányjogi tárgyalásokra ment el. Az Együtt, amely éppen egy éve alakult párttá, ezután nyáron kezdett egyeztetni az MSZP-vel, és augusztus végén meg is kötöttek egy megállapodást, mely szerint a két párt külön listán indul, az egyéni körzetekben viszont koordinálnak, és közös jelöltet állítanak. Ekkor már látszott, hogy az Együtt-PM nincs egy súlyban az MSZP-vel, a szocialisták 75, Bajnaiék 31 kerületet kaptak volna. A miniszterelnöki széket pedig a megállapodás szerint az kapta volna, aki listán több szavazatot hoz.

2013 végére viszont az MSZP-ből még 2011-ben kivált Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc is beindult. A volt miniszterelnök számára az összefogásba való belépés tétje a politikai túlélés volt, ezért mindent elkövetett, hogy bevegyék az összefogásba. A baloldal október 23-i ünnepségén Gyurcsány mindenkit meglepve bírálni kezdte az MSZP és az Együtt megállapodását, valamint a két listavezetőt. Hadjárata népszerűséget hozott pártjának, így hiába gyártotta már le az MSZP és az Együtt a közös kampányanyagait, januárban Mesterházy és Bajnai mindent borított: új megállapodást kötöttek a közös listáról, és tárgyalóasztalhoz ültek Gyurcsánnyal. Idén január 14-én megszületett a legfrissebb megállapodás, melyben még a Magyar Liberális Párt és Fodor Gábor is listás helyet kapott. Január közepén pedig elnevezték magukat Összefogásnak, és ezzel a szlogennel gyártatták le a szavazólapjaikat.

Nem a név változik, hanem az üzenet

Csütörtök délután az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP közös közleményt adott ki a szlogen változásáról. Azt írták, új szakaszba lép az MSZP, az Együtt, a DK, a PM és az MLP szövetségének kampánya. "Az Orbán Viktor leváltását akarók már tudják, hogy létrejött a demokratikus ellenzéki erők szövetsége, a választók által összefogásnak elnevezett koalíció. Mostantól Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölti kampánya és a 106 egyéni képviselőjelölt kampánya a már korábban kialakított stratégiát követve a kormányváltás esélyét fogja hangsúlyozni" - írták. "Nem a név változik tehát (hiszen eddig sem volt neve a pártszövetségnek, csak a választóktól kapott elnevezés volt az összefogás), hanem a kampány üzenete" - áll a közleményben.