Vágólapra másolva!
Bűncselekmény gyanúja miatt másodszor rendelt el nyomozást a rendőrség a hódmezővásárhelyi helyi választási bizottság által tett feljelentés alapján.
Vágólapra másolva!

A bizottság feljelentése szerint kétséges, hogy valóban a jogosultak írták alá a Határon Túli Magyarok Pártja színeiben induló Dávid Ferenc Balázs képviselőjelöltté válásához benyújtott ajánlóívek egy részét.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat honlapján olvasható határozat szerint egyébként a jelölt nyilvántartásba vételét visszautasították, mert a szükséges legalább ötszáz helyett csupán 446 ajánlást mutatott be.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán egy másik - szintén a hódmezővásárhelyi központú Csongrád megyei 3-as választókörzetben induló - jelölt, Tóth Ernő (Kisgazdapárt és MIÉP) ajánlásai ügyében indított nyomozást hasonló okból.