Ruttner nyomkövetővel járkál az erkélyre

Vágólapra másolva!
Saját irodájában, nyomkövetővel a lábán helyezték házi őrizetbe Ruttner Györgyöt, de a készülék csak az erkélyről tud jeleket adni. Az ügyvédnek ezért naponta többször kell kijárkálnia, hogy bizonyítsa, nem szökött meg.
Vágólapra másolva!

Csak az erkélyről ad jelet a házi őrizetbe vett Ruttner György nyomkövetője – írja a Blikk. Az ügyvéd lábára az után tették fel a szerkezetet, hogy a múlt héten a saját irodájában vették házi őrizetbe. A helyiség viszont egy bérház ötödik emeletén található, ahonnan a nyomkövető nem közvetíti a rendőrségnek a GPS-jeleket.

Ruttner emiatt naponta többször járkál ki az erkélyre, hogy jelezze, nem hagyta el a házi őrizetet. Ha ez nem sikerül, az ügyvédnek azonnal telefonálnia kell a rendőrségre, hogy bizonyítsa, nem szökött meg.

A Blikk szerint ráadásul Ruttnernek órákat kell a konnektor mellett ülnie, hogy feltöltse a készüléket. Igaz, ezt megteheti éjszaka, alvás közben is.

A több ismert ember ügyvédjeként is dolgozó Ruttnert a múlt héten helyezték házi őrizetbe, mert a gyanú szerint több tízmillió forintot sikkasztott el a nála elhelyezett letéti pénzekből.