70 ezret kell fizetni a tanároknak a jobb fizetésért

Vágólapra másolva!
A 14 évnél kevesebb tapasztalattal rendelkező tanároknak nem muszáj jelentkezni a pedagógus II kategóriába. Ha mégis jelentkeznek, fizessenek!
Vágólapra másolva!

Több mint 70 ezer forintot kell fizetniük azoknak a tanároknak és tanítóknak, akiknek 14 évnél kevesebb szakmai gyakorlatuk van, mégis a lehető leghamarabb szeretnének a nagyobb fizetést jelentő pedagógus II kategóriába kerülni - írta meg az Eduline.

Azok, akiknek 14 évnél kevesebb, de legalább 8 év szakmai gyakorlatuk van először az idén kérhetik a minősítésüket. Mivel ez a minősítési eljárás nem kötelező, fizetni kell érte: a minimálbér hetven százalékát, az idén 71 050 forintot. Az összeg a pedagógus II fokozatért járó magasabb fizetés miatt három-négy hónap alatt térül meg.