Simon mindent tagadott a bíróságon

Letartóztatták Simon Gábort, MSZP
Budapest, 2014. március 12. Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt rendőrök kísérik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol előzetes letartóztatásáról dönt a bíróság 2014. március 12-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Simon Gábor minden vádat tagadott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol döntöttek arról, hogy előzetesbe helyezik a volt MSZP-es képviselőt.
Vágólapra másolva!

Az MSZP volt elnökhelyettesét adócsalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják.

Simon Gábor nem válaszolt egyetlen újságírói kérdésre sem, miközben bilincsben kísérték az őrök a bíróságon. Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője újságíróknak elmondta: a tárgyaláson az ügyész fenntartotta indítványát, a gyanúsított védője pedig elsősorban szabadlábra helyezést, másodsorban házi őrizet elrendelését kérte.

Bal oldalon Simon még a botrány előtt, jobb oldalon Simon a bíróságon. Forrás: MTI/Bruzák Noémi, Kovács Tamás

A bíróság megállapította: az alapos gyanú mind a költségvetési csalás, mind a magán- és közokirat-hamisítás esetében fennáll. A kényszerintézkedést a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel rendelte el a bíróság.

A megfellebbezett határozatról a Fővárosi Törvényszék dönt.

Simon ügyvédje, Nagy István elmondta: a közokirat-hamisítást Simon Gábor kifejezetten provokációnak tartja. A védő úgy értékelte: az ügyészségi iratok nem támasztják alá, hogy védence közokirat-hamisítást követett volna el.

Keresztes Imre, a KNYF főügyésze hétfőn azt közölte, hogy újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, és kihallgatása után őrizetbe is vették. A főügyész szerint Simon Gábor egy dél-afrikai ország hamis útlevelét szerezte meg, amely a saját személyi adatait tartalmazta. Ezután megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott. A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas - mondta.

A Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese volt, február 6-án közölte, hogy a szocialista pártban viselt minden tisztségéről lemond, kilép a pártból, visszalép a képviselő-jelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezután a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését.