Lakásmutyival vádol egy fideszes képviselőt az Együtt-PM

2014.03.13. 21:39

Az Együtt-PM szerint a fia menyasszonyának szavazott meg egy önkormányzati lakást Menczer Erzsébet fideszes képviselő.

Hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt tettek feljelentést Együtt-PM-s politikusok, amiért Keszegné Menczer Erzsébet fideszes képviselő fia élettársának utaltak ki önkormányzati lakást - jelentette be Béres András, Mihalik Zoltán és Pataki Márton egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Az Együtt-PM szerint Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata képviselő-testülete 2013. június 27-i ülésén Bús Balázs polgármester előterjesztése alapján egyhangú szavazással döntött arról, hogy Harangozó Laura számára bérbe adnak egy az önkormányzati tulajdonú, III. kerületi, két szobás, összkomfortos, beköltözhető állapotú lakást.

Az előterjesztés szerint a bérbeadásra azért volt szükség, mert a döntés kedvezményezettje, Harangozó Laura és vőlegénye a vőlegény szüleinél lakik, a családalapításhoz pedig ezt nem tartják ideálisnak,  lakást vásárolni azonban nem tudnak, az albérletet pedig nem tartják biztos megoldásnak a gyerekvállaláshoz. Harangozó Laura vőlegénye Keszeg Dániel, Keszegné Menczer Erzsébet fideszes képviselő fia.

Az Együtt-PM azt kifogásolja, hogy szerintük Menczer az önkormányzat döntésének meghozatala előtt nem jelezte az érintettségét az ügyben, és támogatta, hogy a fia menyasszonyának adják bérbe az önkormányzati lakást. Ezzel szerintük megszegte a hivatali kötelezettségét, és tévedésbe ejtette  a képviselőtestületet.

Menczer Erzsébetet csütörtök este e-mailen kérdeztük az esetről, amint megkapjuk a válaszát, közölni fogjuk.