Vádat emeltek S. Ábel ellen

Vágólapra másolva!
S. Ábel egy gyorsétteremnél lövöldözött, lőfegyverrel való visszaélés a vád ellene.
Vágólapra másolva!

Lőfegyverrel való visszaélés és más bűncselekmény miatt vádat emelt az ügyészség a 26 éves S. Ábel ellen, aki tavaly augusztus 15-én a késő esti órákban lőfegyverrel többször egy budapesti, XI. kerületi gyorsétterem mennyezetébe lőtt – közölte a kerületi ügyészség csütörtökön.

A közlemény szerint S. Ábel 2013. augusztus 15. napján 22 óra 40 perc körül megjelent a Móricz Zsigmond körtéren lévő gyorsétterem előtt, ahol egy engedély nélkül tartott lőfegyverrel egy alkalommal a levegőbe lőtt. Ezt követően S. bement a gyorsétterembe, ahol kétszer a plafonba lőtt.

S. Ábel ezután elmenekült a helyszínről, de a lőszert is tartalmazó hátizsákját otthagyta. S. jelenleg előzetes letartóztatásban van, az ügyészség két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés kiszabását kéri bíróságtól.

S. Ábelt először 2010 februárjában fogták el, azzal gyanúsították, hogy 22 diáktársa megölésére készült az ELTE jogi karán. 2013 májusában a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélte, de a jogerős ítélet meghozatalát szabadlábon várta. Akkor tartóztatták le megint, amikor augusztusban lövöldözni kezdett egy Móricz Zsigmond körtéri gyorsétteremben.