A pedigrés bokszert nem megfelelően kezelték. A gazdája közel kétmillió forintot szeretne a kórháztól kártérítésként.

Jogerősen is megnyerte egy eb gazdája az első, kutyával kapcsolatos műhibapert – írja a Blikk. A keresetet egy pedigrés bokszer gazdája, Juhász Mihály adta le, mert a kétéves Adolf nevű kutya a nem megfelelő kezelés miatt, gyomorcsavarodás után elpusztult 2010-ben.

Amikor a kutya beteg lett, a gazdája azonnal elrohant vele az állatkórházba, ahol a gyomorcsavarodás diagnosztizálása után megműtötték. Azonban nem varrták ki a gyomrát, ahogy ilyenkor szokás, és a megrepedt lépét sem vették ki. A kutya az operáció után még egy hónapig élt, amikor újabb gyomorcsavarodást kapott, és már nem tudták megmenteni.

„A bíróság jogerős végzésben a jogalapról döntött” – mondta a Blikknek dr. Ruzsbaczky Nóra, Juhász Mihály jogi képviselője. Kimondták, hogy az orvos súlyos és durva szabályszegést követett el. Mivel nem hajtotta végre a megfelelő beavatkozást, nagy volt az esélye annak, hogy az eb újra beteg lesz. A bíró arra is felhívta a figyelmet, hogy ezt még az állatorvosi egyetemen is tanítják.

Juhász Mihály közel kétmillió forintot szeretne a kórháztól kártérítésként. A többszörösen díjnyertes és hasonló pedigrés felmenőktől származó kétéves kutya másfél millió forintot ért. Felnevelése félmillió forintot tett ki, a versenyeztetések pedig kétszázezret. A kutya speciális étkeztetése is több százezer forintba került, nem beszélve fedeztetésekből származó mintegy egymillió forintról, amitől elestünk – magyarázta az egykori gazdája a lapnak. A pénzt az állatkórház felelősségbiztosítója fizeti majd, ha a feleknek sikerül megegyezniük.