Egy önjáró MSZP-s kormányt hirdetett

Vágólapra másolva!
Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint Bajnai Gordon gazdasági csúcsminiszter, Fodor Gábor pedig környezetvédelmi miniszter lehet, ha a baloldal nyer a választásokon. Józsa azt is mondta az ATV-ben, hogy újra felállna az Oktatási Minisztérium, amelyet Hiller István vezetne. Józsa az Origónak az interjú után azt mondta, hogy a saját véleményét ismertette, és azokat a politikusokat nevezte meg, akik jelentős munkát végeznek a szakterületükön.
Vágólapra másolva!

Bajnai Gordon gazdasági csúcsminiszter, Hiller István oktatási miniszter, Fodor Gábor pedig ismét környezetvédelmi miniszter lehet, ha a baloldal nyer a választásokon. Erről beszélt az ATV Startban hétfő reggel Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese, aki hozzátette, hogy ez nem hivatalos álláspont, hanem a magánvéleménye, de egy olyan politikusé, aki "benne van a dolgok sűrűjében".

Józsa az interjúban azt mondta, hogy ha Mesterházy Attila alakít kormányt, szerinte biztosan megszünteti az Emberi Erőforrások Minisztériumát, mert ez "államtitkári szintre degradált" olyan fontos területeket, mint például az oktatás. Ezért valószínűleg újra önálló Oktatási Minisztériumot alakítanak, és "a mozgásokból látszik, hogy Hiller István lesz a miniszter" - fogalmazott Józsa. A műsorvezető egyik kérdésére, hogy miért Fodor Gábor kapná a környezetvédelmi miniszteri posztot, miközben a PM-eseké a zöld terület, Józsa úgy válaszolt, hogy "egy minisztériumban van államtitkár is". A mezőgazdasági terület Józsa szerint Gőgös Zoltáné lehet. Gyurcsány Ferenc a frakcióvezető-helyettes szerint nem lesz a kormányban (Gyurcsány korábban kijelentette, hogy nem is vállalna tisztséget Mesterházy kormányában). Józsa azt mondta, nincs egyetlen posztról sem végleges döntés, még "verseny van".

Mivel Mesterházy Attila vasárnap is azt mondta, hogy nem fog a baloldal árnyékkormányt alakítani (az Origo erre korábban három indokot is hallott), felhívtuk Józsa Istvánt, hogy miért hirdetett kormányt. Józsa az Origónak hangsúlyozta, hogy a magánvéleményét közölte, és "nem a jövőről beszéltem, hanem a jelen munkálatairól".

Józsa szerint már most nagyon szoros az együttműködés minden szakterületen, és azokat a politikusokat nevezte meg, akik az adott területen jelentős munkát végeztek. Józsa szerint nem volt szó az árnyékkormányról semmilyen belső pártfórumon (Józsa nem tagja a pártelnökségnek, csak a frakcióelnökségnek). A kérdésre, hogy ő tehát Bajnai Gordont szeretné gazdasági miniszternek, nem kívánt válaszolni, csak annyit mondott, hogy Bajnai hatalmas munkát végez a területen.

Megkérdeztük Mesterházy Attilát, hogy a kormányában valóban azok a politikusok kapnának-e miniszteri posztot, amelyet a helyettese említett, egyelőre nem kaptunk választ. Bajnai Gordont szintén megkérdeztük, hogy vállalná-e a gazdasági posztot a Mesterházy-kormányban, és megegyezett-e erről az MSZP miniszterelnök-jelöltjével, de későbbre ígért választ.