Bajnaiék feljelentést tettek Matolcsy könyve miatt

Vágólapra másolva!
Az Együtt-PM szerint bennfentes kereskedelem és abban való bűnsegédlet gyanúját veti fel az, ami egy Matolcsy György gazdasági miniszteri munkájáról írott könyvben áll. Eszerint Matolcsy előre tájékoztatott bankárokat arról, hogy Magyarország az IMF-hez fordul. A pártszövetség ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. Az MNB szerint a könyv fikció.
Vágólapra másolva!

Büntetőfeljelentést tett bennfentes kereskedelem és abban való bűnsegédlet miatt ismeretlen tettes ellen az Együtt-PM szövetség. Pápa Levente, a Bajnai Gordon vezette ellenzéki pártszövetség képviselőjelöltje azt mondta, a gyanú szerint - amelyet egykori kabinetfőnökének könyve megerősít - Matolcsy György 2011 novemberében gazdasági miniszterként bennfentes információkat árult el a Goldman Sachs bankárainak arról, hogy Magyarország felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Valutaalappal. A bankárok ezen több millió dollárt kereshettek - fűzte hozzá.

Pápa Levente szerint Matolcsy György szakmai alkalmatlansága a pénzügypolitika irányítására eddig is tudott volt, ha azonban igazolódik a kiszivárogtatás gyanúja, akkor a jegybankelnök erkölcsileg is alkalmatlan állami vezetői tisztségre, az ügynek pedig büntetőjogi következményei is lehetnek.

Az Együtt-PM politikusa elmondta: azért fordult az ügyészséghez, mert a Matolcsy György vezette nemzeti bank összeférhetetlenség miatt nem folytathat vizsgálatot az ügyben. Ha a magyar hatóságok nem járnak el érdemben, akkor "nemzetközi botrány lesz", és készek a brit és az amerikai értékpapír-felügyelet elé vinni a történteket - közölte.

Pápa Levente pénzügyi hazaárulásnak minősítette a feltételezett kiszivárogtatást, és azt mondta: az a labdarúgásból ismert bundabotrányokra emlékeztet, hiszen a kedvezményezettek biztos információk birtokában, kockázat nélkül kereshettek sok pénzt. A politikus azt is mondta: Matolcsy Györgyöt eddig is csak Orbán Viktor döntése tartotta pozícióban, most azonban le kellene mondania.

Arra a felvetésre, hogy a kiszivárogtatást Matolcsy György és Pleschinger Gyula, a gazdasági tárca egykori államtitkára is cáfolta, Pápa Levente elmondta: a jegybankelnök először valósnak minősítette a korábbi kabinetfőnöke, Wiedermann Helga könyvében foglaltakat, majd "a büntetőjogi felelősség árnyékában" kezdte tagadni a leírtakat.

A jelenleg Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank a könyvben írottakra reagálva azt közölte: a kabinetfőnök könyve csak fikció, természetesen az NGM-et vezető miniszter nem tájékoztathatta a befektetőket arról, hogy Magyarország az IMF-hez fordul, hanem több lehetőség között ezt is, mint követhető utat jelölte meg.