Vágólapra másolva!
Kihívóan közösségellenes magatartás és csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak miatt a másodfokú bíróság elítélte azt a három tinédzsert, akik még 2011 december 31-én éjszaka, az éjféli tűzijáték után bántalmaztak több színes bőrű fiatalt Debrecen belvárosában. A szkinhedek sok járókelő szeme láttára verték meg áldozataikat.
Vágólapra másolva!

A bűncselekmény elsőrendű, most 17 éves vádlottjának 1 év 10 hónapot kell fiatalkorúak fogházában letöltenie - így döntött jogerősen a Debreceni Törvényszék. A tanács a fiú fiatal korára tekintettel enyhítette 8 hónappal a szabadságvesztés mértékét, az elkövetés idején ugyanis még 16 éves sem volt. Az ügy VI. rendű vádlottja 1 év 4 hónap szabadságvesztést kapott, 2 év próbaidőre felfüggesztve. Az eljárás V. rendű vádlottját két év próbára bocsátotta jogerősen a bíróság.

A másodfokú bíróság dr. Hutkai Marianna vezette tanácsa indoklásában kiemelte: az V. rendű vádlottat, Sz. Bencét, a társaság legfiatalabb tagjaként csak az összetartozás motiválta, a többiekkel ellentétben ő nem osztotta és nem hangoztatta a szélsőséges ideológiákat.

Az elsőrendű vádlott esetében ugyanakkor hozzátette: nála nem volt lehetőség arra, hogy ne letöltendő szabadságvesztést kapjon. G. Tamás ugyanis már a konkrét eset előtt is követett el ugyanilyen bűncselekményt, amelyért nemrég jogerősen felfüggesztett fogházbüntetést kapott. A fiúval javítóintézeti nevelői is nehezen boldogulnak, jellemzésük szerint a fiú az intézményben is terjeszti szélsőséges nézeteit, nehezen tűri a szabályokat és domináns a gyengébbekkel szemben.

Az eljárásnak eredetileg 6 vádlottja volt, hármójuk esetében azonban - fellebbezés hiányában - már a Debreceni Járásbíróság elsőfokú döntése jogerőre emelkedett.

A hat fiatalkorú még 2012. január elsején, az éjféli, szilveszteri tűzijáték után bántalmazott két nigériai egyetemistát Debrecen belvárosában.