Hamis szerződéssel vertek át miskolci tanárokat

Vágólapra másolva!
Kicserélték a szerződésük előlapját, ezért kapnak kevesebb fizetést.
Vágólapra másolva!

Több tanár is kevesebb fizetést kap Miskolcon, mert valaki kicserélte a szerződésük előlapját, amelyen a bérük is szerepelt – tudta meg a Blikk.

A pedagógusok tavaly ősszel írták alá az új szerződésüket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (Klik) az életpályamodell bevezetése kapcsán. Az egyik tanár elmondása szerint az általa aláírt okiraton az szerepelt, hogy egyetemi bért kap, most pedig főiskolai bér szerepel ugyanott.

A miskolci rendőrkapitányság közokirat-hamisítás miatt nyomoz az ügyben, egyelőre ismeretlen tettes ellen – mondták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán a lapnak.

Azt akarják tisztázni, hogy kinek az utasítására, milyen célból és milyen intézményben cserélték ki az előlapokat a szerződéseken, amelyeken néhány esetben az is látszik, hogy újrakapcsozták a két papírt.