Jogszerűtlen volt a Kossuth téri fakivágás

Vágólapra másolva!
Az V. kerület nem engedte, hogy a Kossuth téri fakivágások engedélyezési eljárásába beleszóljon a Védegylet. Az örökségvédelmi hivatal friss végzése szerint ezzel eljárási hibát vétett a Belváros. Nem ez volt az első jogi baki a fakivágások ügyében, emlékeztet a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Eljárási hibát vétett az V. kerületi kormányhivatal a Kossuth téri fák kivágásának engedélyezésekor a fővárosi örökségvédelmi hivatal szerint, amikor nem fogadta el a Védegylet ügyféli jogállását - írta a Népszabadság. A lap szerint a környezetvédő szervezet a napokban kapta kézhez az erről szóló jogerős végzést.

Emlékeztetnek arra, hogy a Védegylet megpróbálta megakadályoznia fák tavaly áprilisi kivágását. Ezért bejelentkezett a kerületi hivatalnál ügyfélként az engedélyezési eljárásba, illetve kérte az engedélyezés felfüggesztését. A hivatal úgy foglalt állást, hogy nem számítanak ügyfélnek, ezért nem kérhetik az engedélyezés felfüggesztését. A jogerős végzés szerint viszont ezt nem tehették volna meg addig, amíg az ügyféli jogállásról nem született jogerős döntés.

A Népszabadság azt írja, ez nem az első hatósági tévedés volt a fakivágások ügyében. A környezetvédelmi hatóság például úgy ítélte meg, hogy a favágásnak nem lesz jelentős környezeti hatása, így nem kell környezeti hatásvizsgálatot lefolytatni, miközben néhány sorral odébb ugyanaz a dokumentum sorolja föl a várható környezeti hatásokat.

Az illetékes kormányhivatal azt állapította meg, hogy a területen „egyedi védelem alá sorolt zöldfelületi elem nincs", holott a Kossuth tér védett parknak minősült. A kormányhivatal pedig máig nem indokolta meg, mire hivatkozva járult hozzá a kivételes sürgősséghez, írja a Népszabadság.