Nincs a lehetséges gyanúsítottak között a soroksári nő férje

Vágólapra másolva!
A 36 éves nőt tavaly fojtották meg kocogás közben. A Velvet szerint a férje már nem gyanúsított.
Vágólapra másolva!

A rendőrség egyértelműen kizárta a lehetséges elkövetői körből a tavaly szeptemberben brutális kegyetlenséggel meggyilkolt soroksári K. Krisztina férjét – írja a Velvet.hu rendőrségi forrásokra hivatkozva. A férfi a lap információi szerint két hónapja még a lehetséges gyanúsítottak között volt.

Az nyomozást időközben átvette az ORFK Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Egysége, amely szinte elölről kezdte a vizsgálódást – tudta meg a Velvet rendőrségi forrásból.

A 36 éves nőt hátulról, kötéllel fojtották meg a XXIII. kerületben, a Szigetdűlő területén, kocogás közben.