Vágólapra másolva!
Egy férfi németországi éttermi munkát ajánlott két nőnek, majd a helyszínen prostitúcióra kényszerítette őket. Őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

Emberkereskedelem miatt indított eljárást a rendőrség egy csincsei férfi ellen, aki a gyanú szerint prostitúcióra kényszerített külföldön két nőt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.

Gaskó Bertalan kifejtette, hogy a 45 éves gyanúsított tavaly májusban éttermi kisegítői munkát ajánlott két nőnek, ezt Németországban kellett volna végezni. A két nőt a férfi Hamburgba szállította, de ott erőszakkal és fenyegetéssel prostitúcióra kényszerítette őket, illetve később az egyik sértettet egy külföldi állampolgárnak "eladta".

A rendőrök a gyanúsítottat az idén március 21-én elfogták, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását.